Ökumenikus szavalóverseny a Kossuth gimnáziumban – Bánszki István emlékére

Lassan három évtizedes múltja van a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban szervezett országos ökumenikus szavalóversenyeknek. Az Úr érkezése annak a Bánszki Istvánnak a kezdeményezésére született, aki 1992-ben újraalapította az egyházi iskolát. A napokban elhunyt igazgatóra is emlékeztek pénteken, a szavalóverseny eredményhirdetésén az iskolában.

 

Az imént látott videórészlet 2014-ben készült, amikor dr. Bánszki István a Kossuth iskolamúzeuma megnyitóján köszöntötte a megjelenteket. A nyíregyházi önkormányzat Inczédy György Életműdíjjal kitüntetett pedagógusa, sokunk tanítója, 1987-ben az egykori Bessenyei Kör utódjaként szervezte meg a Bessenyei Társaságot, mint a neves író-költő-politikus elkötelezett és eredményes kutatója. Tisztelettel emlékeztek az egykori Tanárképző Főiskola Irodalom Tanszéke docensére a szavalóverseny eredményhirdetésén.

Babicz Gyöngyi, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója elmondta: „Irodalomtudós, tudós irodalmár, hívő evangélikus pedagógus, a gimnázium újraalapító, újraindító igazgatója, és a kultúra, a kulturális élet elkötelezett fenntartója és éltetője is volt egyben. Ő, aki a magyar és a francia irodalom gyöngyszemeit egyformán szabadon idézte mindkét nyelven. Őbenne egy kiváló előadót is tisztelhettünk, aki a klasszikus retorika híveként általában öt gondolat köré csoportosította mondandóját, és nagyon szuggesztív előadásokkal indította a szavalóversenyeket. A másik fontos dolog az ő hívő élete, ami mindenkinek például szolgálhat. Azok közé tartozott, akik 1948-ban az államosítás előtt az utolsó évfolyamon, az utolsó érettségizők egyike volt. És harcolt azért éveken keresztül, hogy hozzunk létre egy iskolamúzeumot, amelyben az öregdiákoknak állítunk emléket.”

A szavalóversenyek évtizedes hagyományát tavaly megállította a járvány, ezért hirdették meg a szervezők idén online formában, vagyis videófelvételeken érkeztek a versmondók.

Dr. Kührner Éva, a Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság elnöke kiemelte:

„Volt egy kötelező szerző. Ő Jánosy István, aki az evangélikussághoz kötődik. Öröm volt számunkra, hogy nem nagyon voltak átfedések a versek között, tehát találtak újabb és újabb verseket a versenyzők, így egy nagyon nagy szeletét megismerhettük a költő munkásságának. A második vers szabadon választott vers, volt közöttük igazi nagy klasszikus, Ady, Jóni Géza vagy Reményik, tehát több ismert nevű költőnek a versét hallhattuk.”

A szavalóverseny II. helyezettje kossuthos diák, Herczku Máté lett. 

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe” – a tanár úr személyiségéhez nagyon is méltó, Pál apostol nevéhez fűződő gondolattal búcsúzott a Magyarországi Evangélikus Egyház weboldalán Fabiny Tamás, a 92 éves korában elhunyt Bánszki Istvánra. Vele talán nemzedékének utolsó kiemelkedő evangélikus pedagógusa távozott közülünk – írta az elnök püspök.