Nyíregyházi tűzoltók bálja
Szombat este rendezték meg a nyíregyházi tűzoltók bálját a szabolcsi megyeszékhelyen, a Debreceni Egyetem Egészségügyi karának épületében. A rendezvényen közel háromszázan vettek részt.

Elsőként, a szervezők, Gerebenics Károly tű. alezredes, a Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője és Toldi András tű. őrnagy, nyíregyházi tűzoltóparancsnok köszöntötték a bálra érkezőket, ahol kiemelték: Nyíregyházán is hagyományteremtő szándékkal karolták fel az elődök által korábban megszervezett mulatságot. A két vezető ezt követően röviden ismertette a nyíregyházi tűzoltók az év eddig eltelt időszakában elért sikereit, majd az október 20-án, a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálati csoportok között első ízben megrendezett versenyén az első helyet elért „B” csoport versenyzői vehették át ünnepélyes keretek között az elismeréseket.

Kozma Péter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja nyitotta meg a szombati rendezvényt, ahol a tűzoltók munkáját és elhivatottságát méltatta.

[REKLAM]

A megnyitót követően a nyíregyházi hivatásos tűzoltók meglepetés tánca következett, amelyet Szőke Ágnes tanított be részükre a közösség legnagyobb örömére.

A fő műsorszámot követően az 1983-ban megalakult Igrice néptáncegyüttes és a 2004-ben formálódott 4 For Dance csapata is szórakoztatta az este folyamán a résztvevőket.

A szervezők, a támogatókban is partnerekre találtak, így éjfélkor a tombolán értékes nyereményeket, köztük egy televíziót és egy hűtőszekrényt is kisorsoltak az ajándékutalványok és az ajándékcsomagok mellett.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság