Nyíregyházi játékos lett 2021 legjobbja - Nagyüzem a röplabdásoknál

Pár hete a világ jelenlegi legjobb csapata ellen lépett pályára a női röplabda Bajnokok Ligájában a Fatum Nyíregyháza. A mieink az olasz Imoco Conegliano ellen játszhattak, és tisztességesen helyt álltak. Az új év első nemzetközi meccsét a sztárcsapat ellen vívhatja Németh Szabolcs együttese, mely január 18-án Olaszországban lép pályára

Az már az első kör után látszik, hogy a lengyel és olasz csapat kiemelkedik a csoportból, utóbbi a végső győzelemre is esélyes, míg a Chemik is ott lehet a legjobb nyolc között. A szerb gárda ellen viszont reális esélyünk van arra, hogy az utolsó meccset követően győztesen hagyjuk el a pályát – mondta Németh Szabolcs vezetőedző.

Az Imoco eddigi mindhárom BL meccsét megnyerte a csoportban, és még játszmát sem veszített. A legtöbb pontot Kathryn Plummer szerezte eddig az olaszoknál, őt választották a nyíregyházi meccs legjobbjának is. A mieinknél Ralitsa Vasileva és Nikola Radosová rendelkezik a legjobb mutatókkal a Bajnokok Ligájában. Februárban további két nemzetközi meccs vár a mieinkre, harmadikán a lengyel Chemik Police, 15-én a szerb Zok Ub érkezik Nyíregyházára. Előtte azonban a Magyar Kupában lép pályára két meccsen a Fatum Nyíregyháza, január 10-én Balatonfüredre utazik a csapat, majd 14-én lesz a visszavágó, a tét a döntőbe kerülés.

Közben az MRSZ  megválasztotta az év legjobbjait, és 2021-ben az esztendő legjobb női külföldi játékosa a magyar bajnokságban Nikola Radosová lett, a Fatum ütője.