Nyíregyházára is járhatnak majd a felújított vasúti kocsik
Szerdán, a Keleti pályaudvaron mutatkoztak be a MÁV-START Zrt. által az Osztrák Vasúttársaságtól (ÖBB) vásárolt, használt Lange-Schlieren személykocsik. A szerződés szerint összesen ötvenöt hasonló jármű érkezik majd Ausztriából, amelyek közül tíz már Magyarországon tartózkodik, és átesett a forgalomba állításhoz szükséges felújításon.

„A vasúti szolgáltatás színvonalának emelése csak komplex módon valósítható meg. Többek között a pálya- és állomásfelújítás, a járműpark korszerűsítése, illetve az egyéb szolgáltatások bővítése: a megújult honlap, a Vonatinfó mobiltelefonos applikáció, az ingyenes wifi-elérhetőség biztosítása.” Fenti gondolatokkal nyitotta meg Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a járműveket bemutató ünnepélyes eseményt, amelyen a jelenlévők személyesen győződhettek meg a kocsik kiváló állapotáról.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: az újonnan beszerzett járművek forgalomba állításával az ország észak-keleti régiója kap lehetőséget a felzárkózásra, a közösségi közlekedés forgalombiztonsága, az utasok komfortérzete pedig jelentősen nő. Arra is emlékeztetett, hogy a MÁV-csoport kormányzati támogatással három év alatt mintegy 115 milliárd forintot fordíthatott járműkorszerűsítésre. A következő évek kiemelt közlekedésfejlesztési feladatának pedig a Rákos–Hatvan–Miskolc–Nyíregyháza vasútvonal átfogó felújításának megindítását nevezte.

Zaránd György, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a vasúttársaság járműfejlesztési koncepcióját ismertette, amelynek keretében a Lange-Schlierenek is az országba érkeztek. A vezérigazgató elmondta, hogy az első tíz kocsi felújítását a szolnoki járműjavító elvégezte. Ez többek között a magyarországi műszaki előírásoknak megfelelő átalakítást, az úgynevezett fővizsga munkákat, a személykocsik belső tereinek megújítását, az ablakok cseréjét és a járműveknek a MÁV-START színeire való átfestését jelentette. A felújított kocsik a térség korszerűtlen járműveit kiváltva emelik Északkelet-Magyarország személyszállítási színvonalát. Fővonalként Budapest–Miskolc–Sátoraljaújhely viszonylatban közlekednek majd.

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a turisztikai szempontból kiemelten fontos Tokaj és környéke komfortos megközelítése szempontjából is meghatározó a felújított kocsik forgalomba állítása. Dr. Kriza Ákos, a kocsik új honállomását biztosító Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere pedig arról beszélt, hogy a közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése mindannyiunk érdeke.

A beszerzett kocsitípus kiválasztásánál a MÁV-START figyelembe vette, hogy a Lange-Schlierenek 140 kilométer per óra sebességre képes, tárcsás fékberendezésű kocsik, amelyeknél az ajtózárás központi és sebességfüggő reteszelésű, és a járművek rendelkeznek fedélzeti hangosítással is. A magyar vasúthálózaton már ismert típuson többcélú, azaz mozgáskorlátozottak utaztatására, illetve kerékpárszállításra alkalmas terek is kialakíthatók, és a kocsik alkatrész-utánpótlása is folyamatosan biztosított.