Nyíregyháza idén is Kerékpárosbarát

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben idén nyolcadszor hirdette meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. A tárca az elismerésekkel arra igyekszik ösztönözni az önkormányzatokat és a vállalkozásokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával és aktív szemléletformálással tegyék vonzóbbá a biciklis közlekedést. 2014-ben összesen 30 település és 39 munkahely nyerte el, és így viselheti egy éven át a megtisztelő Kerékpárosbarát címet. Nyíregyháza idén is megkapta a Kerékpárosbarát Település elismerést.

Dr. Kovács Ferenc polgármester örömmel fogadta a hírt, úgy látja, ez annak a munkának az elismerése, amit az önkormányzat az elmúlt négy évben tett a kerékpárutak építésével, a kerékpározás kultúrájának támogatásával, a közlekedés biztonságának javításával. Az újabb cím egy biztatás is arra, hogy újabb kerékpárutak épüljenek a megyeszékhelyen és tovább erősítsük a biztonságot.

Hálózattá fejlődtek a kerékpárutak

Az idén több mint 50 kilométernyire bővült a nyíregyházi kerékpárút hálózat. A közel 600 millió forintos beruházást az Európai Unió több mint 98 százalékban támogatta. Ennek eredményeként a város eddigi 43 kilométeres kerékpárútja 7 kilométerrel bővült és hálózattá fejlődött. A Korányi Frigyes utcai kerékpárút megépítésével Sóstóhegy is bekapcsolódott a biztonságos kerékpáros közlekedés hálózatába, és a városközpontban több kisforgalmú út kijelölése is megtörtént. Emellett a Tiszavasvári úton megépült egy 1,2 kilométeres kijelölt kerékpárforgalmi szakasz is.

Szoboszlai Tibor