A Mozdulj Nyíregyháza! sokak által kedvelt programja, a nordic walking (NW) 2016-ban sem hagyja cserben a mozogni vágyókat, minden vasárnap 8 órakor csatlakozhatunk a nyíregyházi Pedagógus Természetbarát Egyesület vezetőjéhez, Haraszti Bélához és lelkes kis csapatához a Sóstói-erdőben. Így tettem hát én is – először, és nem utoljára.

MÁR 9 ÉVE NYÍREGYHÁZÁN

Az egyesület NW programjához csatlakozók – Haraszti Béla és felesége vezetésével – immár kilencedik éve hódolnak az északi séta, gyaloglás néven is ismert sportnak – követőik száma pedig egyre csak nő. A vasárnapi foglalkozáson a fagyos idő ellenére is közel harmincan vettünk részt: a húszas, harmincas, negyvenes korosztály is fürgén szedte a lábát – a nyíregyházi nyugdíjasok pedig szinte mindenkit megszégyenítő tempóval haladtak előre. Az erdőjáró csapat két részre oszlott, a már rutinosabb résztvevők Haraszti Béláné nordic walking trénerrel tartottak és a rövid bemelegítésünk után egyik pillanatról a másikra el is tűntek botjaikkal a havas fák között – én azonban újoncként Bélával és a kezdőkkel maradtam. Ránk még várt a különleges gyaloglótechnika begyakorlása: jobb láb – bal kéz, bot kitámaszt... – Jó, jó, de induljunk már, megfagyok! – szólalt meg valaki. Na jó, én voltam az a valaki, de néhány méter után már eszembe sem jutott a vacogás.

MINDEN KEZDET NEHÉZ

A kezdeti nehézségeket és a mínuszokat leküzdve újoncként is hamar belejöttünk, felvettük a ritmust és csak fél óra után álltunk meg az első izomnyújtó pihenőre. – Ugye, hogy más, mint a séta? – kérdezte nevetve Béla. – A botok teljesen megváltoztatják a sétajelleget, ezek segítségével hosszabbakat lépünk, dinamikát, ritmust adnak a gyaloglásnak és az ellentétes kar-láb mozgás is megmarad – mondta két lazító gyakorlat között, majd indultunk is tovább. Kezdő csapathoz képest kitartóan és ügyesen haladtunk, a már gyakorlott nordic walkingosok is csak ennyit mondtak: – Hú, Béla! Jó messzire elhoztad őket!

VASÁRNAP VELETEK UGYANITT

A fordulókor még szusszantunk egyet, megpróbáltam elfeledkezni fáradt végtagjaimról és egy forró teát elképzelve újra nekivágtam. A visszaút már csendben, a természet nyugalmát, a friss levegőt élvezve telt el. Az izomlázat érezve nem nagyon volt kedvem beszélgetni. A lábak és a botok alatt ropogott a hó, tíz órához közeledve pedig már a nap sugarai is kezdtek átsütni a nyíregyházi erdő tölgyfáin. A parkolóhoz érve már csak fáradtságot éreztem, néhány nyújtó gyakorlat után azonban teljesen átvette a helyét a fittség és frissesség – az alkalom végére teljesen kicserélve éreztem magam.

Farkas Fanni