Női röplabda - Inneh-Varga Eliza Koreában folytatja, Tóth Dalma marad Nyíregyházán

Női röplabda - Inneh-Varga Eliza Koreában folytatja, Tóth Dalma marad Nyíregyházán

A Fatum-Nyíregyháza csapata szerződést hosszabbított Tóth Dalmával. A nyíregyházi liberó 2018/2019-es szezonban debütált először a felnőtt csapatban. 

- Nagyon boldog vagyok, hogy csapatunk idén a bajnoki és kupa győzelmet is megszerezte. Rövidesen befejezem félévi vizsgáimat a Nyíregyházi Egyetemen. A nyarat pihenéssel és aktív kikapcsolódással szeretném eltölteni. Nagyon várom az új szezont, a szurkolókkal teli lelátókat és a BL mérkőzéséket – mondta Tóth Dalma. 

Testvére, Tóth Fruzsina is marad az együttesnél, ő jelenleg a válogatottal EB selejtezőre készül. A csapat a hét elején jelezte, hogy néhány játékos távozik. Közülük Inneh-Varga Eliza a dél-koreai bajnokságban folytatja majd. Egy kvangdzsui csapat draftolta, elsőként választották ki, ami azért nagy szó, mert mindössze egy külföldi játszhat az együttesekben. A Fatum Nyíregyháza azt is bejelentette, hogy a hat távozó után a keret többi tagja marad, azaz a Tóth testvéreken kívül várhatóan Ralitsa Vasileva, Nikola Radosová, Genesis Francesco, Pintér Andrea és Lászlop Alexandra is a Nyíregyházával kezdheti a felkészülést. A csapat az előző szezonban győzött az Extraligában és a Magyar Kupát is megnyerte, nemzetközi porondon pedig a Bajnokok Ligájában indulhat.