Népszerű a fedett szabadtéri piac

Az ember életében egy év nem hosszú idő, egy épület esetében azonban annál inkább. Ennyi idő alatt nemcsak kívül, de belül is teljesen meg tud újulni. Így van ez a Búza téri piaccsarnok esetében is, ami reggeli sétám során most is kofáktól és vásárlóktól volt hangos. Egy évvel ezelőtt még a sütőtökös bácsival, az aszalt gyümölcsössel és a szerencsi tojásboltossal a Búza tér északi részén lévő, új aszfaltburkolatot kapott parkolóban beszélgettem, ugyanis a piaccsarnok felújítása miatt oda költözött át ideiglenesen az árusítás. Most, egy évvel később pedig már nemcsak a teljesen korszerű épületben, hanem az akkor még álomnak tűnő fedett szabadtéri piacon is sétálhattam, újra köztük, a kofák körében. János már tíz éve árul a Búza téri piacon, van, hogy borsót, hagymát, most pedig az ünnepekhez közeledve karácsonyi asztaldíszeket. Örömmel elegyedik beszélgetésbe velem és jókedvűen meséli, hogy meg van elégedve a forgalommal, sok vevője már visszajárónak számít, és családostól is érkeznek a piacra. Hétvégére várja a forgalom zömét, de mint mondja, már most is kellemes a hangulat a kofák között: az új tetőnek köszönhetően nem esik be az eső, és végre már nem kell sárban árulniuk.

(A képre kattintva galéria nyílik.)

Az asztalok között sétálva szebbnél szebb portékákon akad meg a tekintetem. Az egyik standon almát árulnak 130 forintért, a másikon káposztát lehet kapni 150 forintért, de népszerű a nagydobosi sütőtök és a dió is. A mézet áruló nyugdíjas kofa szerint sokkal jobb a forgalom a piacon, amióta lefedték az árusítóhelyet. Elmondta, hogy az átadás óta egyre több a kíváncsiskodó a piacon és ez a forgalmon is lendített. Az pedig mindennél többet jelent, hogy a hely is tágasabb lett és végre nem esik az eladókra az eső. Ahány árus, annyiféle eltérő vélemény lát napvilágot. Vannak, akik veszteségesnek értékelik az elmúlt napokat, mert szerintük az ideiglenes árusítóhelyen a buszmegálló közelsége miatt sokkal nagyobb volt a forgalom, itt pedig el vannak dugva a nagy tömegek elől. Míg mások a forgalmuk növekedéséről adnak hangot, sőt, jobban is érzik magukat, hiszen méltóbb körülmények között árulhatják portékáikat. Ellenvélemények ide, ellenvélemények oda, mindannyian úgy látják, ráfért a felújítás a Búza téri piaccsarnokra. Abban pedig csak bízni tudnak, hogy a jövő évben is egyre több vásárló látogat majd ki a modern piacra, a kofák közé, akik a friss és kínálkozó áruk mellett legalább ennyire garantálják a jókedvet is.

SLÁGER A LUC

Egymást érik a fenyőfák a Búza téri piacon. Az árusok szerint a forgalom zöme hétvégére várható, de már most látszik, hogy egyelőre a luc- és az ezüstfenyő a népszerű. Az ezüstfenyők közül a kisebbeket viszik, de az árusok úgy látják, ez a hétvégére még változni fog, és elviszik majd a többméteres normand fákat is. Elmondták, hogy az utóbbi tíz évben nem változott a fenyő ára.

KORSZERŰ CSARNOK

Tavaly végezték el a Búza téri piaccsarnok épületének korszerűsítését. A felújítás során a régi épületváz megtartása mellett az épület külseje és belső tere is megújult. Kicserélték a teljes közmű- és elektromos hálózatot, a nyílászárókat, megújult a piac szellőzőrendszere és a csarnokot korszerű berendezési tárgyakkal szerelték fel. A csarnok korszerűsítésére a NYÍRVV Nonprofit Kft. 150 millió forintot fordított, melyhez további 16 milliót a Szabolcs Coop Zrt. adott. Emellett a NYÍRVV felújította a 98 gépjármű megállását biztosító Búza téri parkolót is. Régi igénye volt egyébként a városlakóknak, hogy befedjék a piac külső vásárhelyét. A 2500 négyzetméteres szabadtéri terület fölé egy 10 vasbeton pilléren álló, 8,8 méter magasságú, acél rácsos tartószerkezetet építettek, mindemellett pedig új elektromos hálózatot is kapott az árusítótér. A beruházás nettó 145 millió forintból valósul meg.

Bruszel Dóra

Fotó: Máté János