Nem okozott gondot a sereghajtó legyőzése - Simán nyert a NYÍKSE

A sereghajtó Békéscsabai KK/B. csapatát fogadta a Sunshine NYÍKSE a férfi kosárlabda NB-II-ben. A vendégek még nem győztek az idei szezonban, így a házigazda volt az esélyes, bár Asztalos betegség miatt ezúttal hiányzott, és Savic valamint Zajácz sem játszott.   8-0-val indult a meccs, a több fiatallal felálló nyíregyházi csapat rögtön az elején jelezte, hogy nem ez lesz az a találkozó, ahol megszakad a győzelmi sorozata. Több mint húsz pont volt a különbség egy negyed után, majd 18 percet követően már ötven felett járt a NYÍKSE. Vida és Földesi együtt több pontot szerzett a nagyszünetig, mint a Békéscsaba összesen!  Fordulás után végképp edzőmeccs jelleget öltött a találkozó, Bíró és Csirpák mellett Irinyi is rendre jól célzott, így a harmadik negyedben már a 90 pontos határt is átlépték a mieink. Csirpák szerezte a századikat, és végül a várakozásnak megfelelően simán nyert a Sunshine NYÍKSE. 

Sunshine NYÍKSE – Békéscsabai KK/B  115-49 (28-7, 34-15, 29-11, 24-16)

NYÍKSE: Tóth 14, Vida 21/15, Skorcov 13, Bíró B. 17, Földesi N. 11/3
Csere:  Balogh B.4,  Csirpák 18, Bolden 6, Irinyi 11

vezetőedző: Kovács Tibor