Nehezen viselem a bezártságot - A Szpari női szakágának vezetője már szeretne pályán lenni

Március elején még minden szép volt. Játszottak a csapatok, Európában még nem érzékeltünk semmit a koronavírus-járványból. Majd néhány hét alatt nagyot fordult a világ, a Nyíregyháza Spartacus játékosai is otthonukban készülnek, az edzők pedig folyamatosan küldik az instrukciókat.

- A női szakágnál is hasonló a helyzet, mint a fiúknál, és a Bozsik Akadémiánál. Ha valami pozitív dolgot akarok keresni ebben a helyzetben, az az, hogy látom az edzőink és a játékosok lelkesedését is. Készülnek a videós edzések, melyeket elküldünk a játékosoknak, és a visszajelzések alapján lelkesen végzik is a feladatokat. Az U16-os csapatot külön kiemelném, itt Benkő Balázs mindig belecsempész valami plusz dolgot is a tréning mellé. Hol egy könyvet kell elolvasni, hol egy filmet kell megnézni, hol versenyeznek a lányok, vagy kihívást kell teljesíteniük – mondta Sánta Tibor.

A szakágvezető saját bevallása szerint nehezen bírja a bezártságot. Friss házasként sok időt tölthet együtt a párjával.

- Furcsa, hogy ennyit vagyok itthon, de nagyon jó, hogy esténként közösen el tudunk menni egy kis sétára. Ha nem kertes házban laknánk, biztosan nagyon nehéz lenne. Van teendőnk bőven, de olvasok, próbálom képezni magam, tartom a kapcsolatot mindenkivel. Csak a meccsek hiányoznak – tette hozzá a szakágvezető.

Egyelőre senki nem tudja, mikor lehet ismét közösen edzeni. A lányoknál csak néhány meccs van hátra a bajnokságból, így akár be is lehetne fejezni, ha a körülmények javulnának.

- Bízunk abban, hogy befejezhető a szezon. Ha mégsem, júliusban elkezdhetjük a felkészülést a következő idényre. De az még nagyon messze van – mondta Sánta Tibor.

És hogy a keddi névnapos mit szeretne kapni ajándékba?

- Hogy a jövő héten már újra edzhessünk – vágta rá azonnal a tréner.