Négycsillagos szálloda – Készül a külső térburkolat, zajlanak a belsőépítészeti munkák
Nyár elejére elkészülhet.
Négycsillagos szálloda – Készül a külső térburkolat, zajlanak a belsőépítészeti munkák

A belsőépítészeti munkák mellett már a külső térburkolat építés is folyik az új, négy csillagos, 122 szobás szálloda építkezésén Sóstógyógyfürdőn. Március végére tervezik a kert kialakításának megkezdését. A beruházás a tervek szerint nyár elejére készül el. 

 

A Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn épülő szálloda megépítésére az önkormányzat a Modern Városok Program keretében 3,1 milliárd forint támogatást kapott a kormánytól. A projekthez társberuházóként 900 millió forintos bankhitellel csatlakozott a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. Az épület már a 2017-es év végére szerkezetkész volt, tavaly áprilisban pedig aláírták az üzemeltetési szerződést a Hunguest Hotels Zrt.-vel. A legnagyobb hazai szállodalánc a következő 10 évben összesen 1,2 milliárd forint koncessziós díjat fizet a tulajdonosoknak. Természetesen így a hotelt saját arculatukra formálják, megadták a módosítási igényeiket.

Dr. Podlovics Roland a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója elmondta:

Most megkezdtük a kinti munkálatokat is, a térkövezés folyik a mélygarázs irányába, de a napokban indul a déli homlokzat befejezése, amely a hónap közepére készülhet el.

Bent az épületben már több mint száz szobában kezdődik a szerelvényezés a fürdőszobákban, illetve a lakótereket tapétázzák, lerakják a padlószőnyeget. Ezzel párhuzamosan megindultak a közbeszerzési eljárások is. Ezek a konferenciaterem, a konyha, a belső burkolatok kialakítását, a bútor és egyéb, a szálloda működtetéséhez szükséges eszközöket érintik. Amikor a térburkolatokkal körbe érnek, várhatóan március végén megkezdődik az intenzív kertépítési munka. A 122 szobás, négy csillagos hotel a tervek szerint nyár elejére készül el, és fogadhatják majd az első vendégeket.

 

Kapcsolódó galéria

Hotel Sóstó SPA munkálatok