Az ország számos pontján javában zajlik a szüret, egyes helyeken már a mustot érlelik a pincékben. Ennek erjedése során mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelenthet. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.
Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy gyertyával ellenőrzi, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk magunk előtt, és úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes oda lemenni.
„A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz. Évről évre több alkalommal riasztják ilyen esethez a tűzoltókat, holott a balesetek könnyen megelőzhetőek. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, azonban mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja az oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti. Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni.”
Dudás Szilvia hozzátette, azt tanácsolják, hogy inkább érdemes érzékelő berendezéseket is beszerezni, valamint a megfelelő szellőzést is biztosítani a pincékben.
„Ha ilyen nincs, alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy meggyújtott gyertyával ellenőrzi, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk magunk előtt, és úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni. A szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!”
Dudás Szilvia hozzátette, a közhiedelemmel ellentétben a szén-dioxid gáz nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt, oxigénhiányos állapotba kerül, aki mustgázzal teli zárt helyen tartózkodik. Ez szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül pedig fulladásos halált okozhat.