Minden eddiginél népszerűbb az eSZJA
Fotó: Illusztráció

Már csaknem kétmilliószor nézték meg az ügyfelek az szja-bevallási tervezetüket a NAV eSZJA-portálján. Ez 333 ezerrel több, mint az elmúlt évben. Sőt a bevallási tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma is 10 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest. A NAV által készített, személyre szabott dokumentum pillanatok alatt elérhető a NAV eSZJA-portálján KAÜ-azonosítás (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) után.

A bevallási határidő előtt másfél héttel már csaknem kétmilliószor keresték fel az ügyfelek az eSZJA-portált, hogy megnézzék bevallási tervezetüket. A tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma 10 százalékkal nőtt az előző évhez képest, idén 812 ezren mindenféle változtatás nélkül, 385 ezren pedig némi módosítással hagyták jóvá a dokumentumot. Több mint 280 ezer adózó a napokban kapta kézhez a tervezetet postán.

Azoknak kell mindenképpen kiegészíteniük az szja-bevallási tervezetet, akiknek olyan jövedelmük volt tavaly, amiről a NAV nem, vagy csak részben rendelkezik adattal. Ilyen az őstermelői jövedelem – hiszen az őstermelőknek nem válik automatikusan bevallássá a tervezete – vagy például a lakáskiadásból, a lakás eladásából származó jövedelem. Ugyancsak ki kell egészíteniük a tervezetüket az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak, mert náluk sem működik az automatizmus.

A bevallási határidő 2022. május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy benyújtsa bevallását, és rendelkezzen adója 1+1%-áról. Eddig csaknem 661 ezer rendelkező nyilatkozatot küldtek be az eSZJA-felületen. 

Ha bárkinek kérdése lenne a tervezetekkel kapcsolatban, általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető a NAV Infóvonalán, az ingyenesen hívható 1819-es telefonszámon.

Akik esetleg elakadnak a tervezet jóváhagyásában, kiegészítésében, vagy akár a felajánlásban, azoknak segítenek a NAV rövid tájékoztató videói, amelyek a NAV YouTube-csatornáján elérhetőek:

 

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal