„Remélem, még találkozunk, Lacikám!” – Andó Károly búcsúja Méray Lászlótól
Egy budapesti edzőtáborban találkoztak először 1980-ban. Három évvel később Méray László már Andó Károly edzője volt Nyíregyházán. A közös edzésekből és versenyekből barátság lett, idővel a családjaik is összejártak. A november 2-án elhunyt főiskolai oktatótól és atlétikaedzőtől egykori tanítványa, Andó Károly, a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatója búcsúzik.
Méray tanár úr pályájáról korábban is megemlékeztünk. A nyiregyhaza.hu nekrológja
1980-ban találkoztunk először, egy budapesti válogatott edzőtáborban. Ott voltak az ugrók akkori nagyjai, köztük Czifra Zoltán, az ikon. Az utánpótlással dolgoztatok Sigér Zolival, akivel annyi sikert értetek el. A tábor végén a Rád jellemző lazasággal szóltál, hogy beszéljünk a közös jövőről. Meggyőző lehettél, mert felvételiztem a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajz–testnevelés szakára. Felvettek, és 1983 augusztusától Te voltál az edzőm.
A Fürj utcai „erősítés”
Ha visszagondolok azokra az évekre, talán a Fürj utcai építkezés jut először eszembe. Édesanyádnak építettetek ott egy kis házat. Ott volt Sigér Zoli, ott voltunk mi, sportolók, és az „erősítő” munka mellett a közös étkezésekre is emlékszem. Nagyszerű ugrócsapatba kerültem. Bakosi Béla, Pálóczi Gyula, Pócsik Csaba, Cséke Zsolt és a többiek mellett jó volt edzeni. Amikor Sigér Zoli és a sportolói elmentek, Te maradtál a „Főnök”. Szabadidőruhában vagy farmerben, biciklivel, motorral, olykor Dáciával érkeztél. Hirtelen jelentél meg, de mindig pontosan. Szorgalmasan készítetted az edzésterveket, és végre is hajtattad velünk őket. Büszkén, örömmel, de határozottan irányítottad az összetartó csapatot. A főiskolán közben a hallgatók imádták a görcsmentes óráidat és az emlékezetes sítáborokat.
Hét méter negyvennyolc Nyíregyházán
Sportolói pályafutásom legszebb éveit tölthettem Veled. Nyertünk főiskolai-egyetemi bajnokságot, az egyik alkalommal éppen Nyíregyházán, 7,48 méterrel. A felnőtt országos bajnokságon két ötödik és egy hatodik helyig jutottunk. Voltam Universiade- és válogatott kerettag, a vasutas Európa-bajnokságon pedig ötödik lettem. Kevesebb sérüléssel, több szerencsével talán többre is jutottunk volna. Azért így is szép volt.1987-ben együtt igazoltunk át a DVTK-hoz, Miskolcra. Ott még összejött egy országos bajnoki ötödik hely. Aztán 1988–89 táján szögre akasztottam az ugrócipőt.
Az ugrócipő után
A kapcsolatunk barátsággá alakult. Együtt szilvesztereztünk, névnapokat, születésnapokat ünnepeltünk, összejárt a két család. Marikát is megismerhettem, Lackó és Levente pedig a szemünk előtt nőttek fel. Az élet gyorsan robogott, mint ahogyan a westerncsizmád kopogott. Élvezted az életet, hol a motor, hol a lovad nyergében. Futottál, kerékpároztál, játszottál az unokáiddal. Meglepett, hogy már a nyolcvanadik évedben jártál. Jól tartottad magad. Remélem, még találkozunk, Lacikám!
Carpe diem. Ragadd meg a napot, használd ki jól az idődet! Élj a felhők között tudatosan!
Búcsúzik Karesz


