Mindannyian mások vagyunk, tehetségkonferencia a Lions-szel

Az első Nyíregyházi Lions klub 10. tehetségnapjának délutánján konferenciát is rendeztek a tehetségek gondozásáról. A nyíregyházi tehetségpontok, művészeti iskolák tanárai, képviselői vettek részt az eseményen, melyen tájékoztatást hallhattak a Nemzeti Tehetség Program pályázati újításairól is.

Többféle megközelítésben szokták emlegetni, hogy a tehetséges gyereket nevelni, tanítani, pályára állítani éppen olyan komoly feladat, mint a nehézségekkel küzdő, akár sajátos nevelési igényű, bizonyos kompetencia hiányokkal bajlódó fiatalt. De mitől tehetséges a tehetséges tanuló? Miről lehet megismerni a tehetséges gyereket? E téma köré építette előadását a leginkább pedagógusokból álló közönség előtt a Tehetséggondozó Társaság elnöke. Nehéz kérdés – kezdte az előadó.

„A múlt század 70 – es éveiben világszerte létrejöttek olyan modellek, elméletek, amelyek azt fogalmazták meg, hogy a tehetség az nem születik velünk, csak a gének születnek velünk. A génekből – ezt Czeizel professzor is megfogalmazta, és mások is – ki kell fejleszteni a tehetséget. Az adottságok születnek velünk, és aztán kérdés, hogy kialakul - e a tehetség, az érték a génekben, az már azon múlik, hogy mi mit csinálunk, akik foglalkozunk a tehetségesekkel. Nyilván a tehetségígéreten – használjuk ezt a szót - is múlik, de döntően azokon a szakembereken, a környezeten, a családon, az iskolán, akik foglalkoznak vele és kapcsolatokat építenek.”

 - nyilatkozta Dr. Balogh László, Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke. 2008 – ban indult hazánkban a Tehetség Program, mely anyagilag is támogatja a nevelési folyamatot. A közelmúltban megváltozott a pályázati módszer, ezután más felületen kell feltölteni a tartalmakat, a támogatás megszerzéséhez. Ezt az újszerű lehetőséget magyarázta el pedagógiailag is értelmezhető módon a szakember

„Az idén 3, 8 milliárd forint jött össze az 1 % - os felajánlásokból, és a kormány ugyanennyi összeget tett hozzá. Ez a 3,8 milliárd forint új pályázatok kiírását is jelentette, a pályázatok tartalmának a megváltozását. Ez jelent egy pedagógus ösztöndíjat, pl. a Köbükit, aztán természettudományos témában több pályázatot írnak ki. Támogatják azokat a rendezvényeket, melyek európai vagy világversenyeket hoznak Magyarországra azért, hogy lássák a magyar fiatalok is, hogy meddig lehet eljutni ezen a területen. Természetesen a Nemzet Fiatal Tehetségei, az NFT ösztöndíj, és a Stipendium Peregrinumra is nagy összeg jut. „

- kezdte tájékoztatóját Dr. Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke. Hagyományőrzés és tehetséggondozás a Nyíregyházi Egyetemen. Ezzel a címmel foglalta össze gondolatait a felsőoktatási intézmény Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke, aki egy közel fél évszázados hagyomány mai felelőse.

„ Nekem az a feladatom, hogy ezeket a diákköröket összehangoljam. A tehetségfejlesztésben programokat – illetve pályázatokon keresztül –, tréningeket és egyéb olyan személyiség fejlesztő és szakmai kompetenciákat fejlesztő lehetőségeket teremtsek – és teremtsünk – amivel a versenyeredményeket jobbá tudjuk tenni. Igazából ez a legfontosabb. A másik tehetséggondozási láb a Nyíregyházi Egyetemen a Lónyai Menyhért Szakkollégium. Itt szintén előnyt jelent azoknak a hallgatóknak a becsatlakozása, akik tudományos diákköri tevékenységeket folytatnak, és a képzési programot úgy állítjuk össze, hogy mind szakmai kompetenciákkal, mind az önkéntességben is részt tudjanak venni, és az ún. szabadon választható előadásokkal a saját speciális szakmai területeiket tudják fejleszteni.”

-tájékoztatott Dobróné Dr. Tóth Márta, a Nyíregyházi Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának elnöke. Egyre könnyebb az egyetemistákat meggyőzni a tudományos kutatómunkáról. NTP pályázatokon keresztül van lehetőség arra, hogy olyan hallgatókat is elérjenek a tehetségek konferenciáján, akik eddig nem csatlakoztak a tudományos diákkörökhöz. Olyan programokat terveznek a jövőben, mint a tehetségnap, vagy a vállalati szférával a kapcsolatok építése workshopok keretében. Ígéretes szakdolgozati munkával lehet bekapcsolódni a tudományok világába – zárta gondolatait a Nyíregyházi Egyetem intézetigazgatója.