Mikor, mit ünnepelünk? - A hétvége egyszerre szól a halottainkról és reformációról
Október 31-én a reformáció napját ünneplik a reformátusok, elsején következik a mindenszentek, ami egykor katolikus ünnep volt, ma pedig már azt jelenti, hogy akinek halottjai vannak, az virágotokkal és koszorúkkal siet a temetőbe megemlékezni az elhunytakról. Pedig a naptár szerint november másodika a halottak napja. Hogy pontosan mikor és mit ünneplünk, azt Gaál Sándor, református esperes és Juhos Imre, római katolikus kisegítő lelkész adott részletes felvilágosítást a Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában.
Október 31-én a protestáns egyházak (elsősorban a reformátusok és evangélikusok) a reformáció napját ünneplik. Szintén e naphoz, pontosabban az estéhez kapcsolódik az angolszász eredetű ünnep, a halloween (mindenszentek előestéje).
November elsején következik a mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum), ami egykor katolikus főünnep volt az összes üdvözült szent lélek tiszteletére. Akinek elhunyt szerettei vannak, az virágokkal és koszorúkkal siet a temetőbe megemlékezni az elhunytakról.
Pedig a naptár szerint november másodika a halottak napja (latinul: Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum). Ez a keresztény ünnep (a katolikus egyházban a tisztítótűzben lévő lelkekért való imádság napja) fonódott össze mára Mindenszentek ünnepével az általános, felekezeteken átívelő megemlékezésben.


