Mi kell a ballagónak? – Három tuti ajándékozási tipp

Kovács Renáta, a Sipkay Barna középiskola végzős diákja elmondta, hogy inkább pénzt kért ballagására a családtagoktól, amit szabadon felhasználhat, akár az egyetemi, főiskolai tanulmányaira is. – Sok szülő már csecsemőkorában bankszámlát nyit gyermekének, amelyre az évek során gyűjtöget a számára, amihez majd csak a 18. életévét betöltve juthat hozzá. A számlán lévő összeg kamatozik, amiből az ifjú felnőtt akár meg is alapozhatja későbbi tanulmányait – gondolkodott hangosan.

Hajdú Erik, a nyíregyházi művészeti iskola végzős diákja laptopot kért szüleitől, amely segítheti a további tanulmányait, és egy fotós tanfolyamot is szeretne elkezdeni a sikeres érettségi után. Véleménye szerint szóba jöhet még ajándéknak fényképezőgép, menő okostelefon vagy akár tablet.

Lázár Bernadett, a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola 12. osztályos növendéke a frissen szerzett jogosítványához szeretne egy használt autót, amivel szülői engedély nélkül, szabadon közlekedhet a városban és kocsikázhat a barátaival. – Bár az autóajándékozás meglehetősen drágának számít, és nem mindenki engedheti meg magának, a korosztályom igénye az évek során egyre csak nőtt – tette hozzá.

Manapság elterjedt ballagási ajándéknak számít a pénz vagy a takarékbetét. De ne feledkezzünk meg az ékszerekről sem, ami a mai napig nem ment ki a divatból! Ha még akad fiatalabb gyermek a családban, akkor jobb, ha takarékoskodnak, mert nem tudni mi lesz majd a trendi ajándék érettségire!

-kesza-