Menczer: hamarosan megérkezhet egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja

Menczer: hamarosan megérkezhet egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja
Menczer: hamarosan megérkezhet egy kínai gyártó vakcinájának dokumentációja

Néhány napon belül megérkezhet egy kínai vakcinagyártó ellenanyagának dokumentációja Magyarországra - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebookon.

Menczer Tamás elmondta, jelenleg három kínai céggel állnak kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Úgy tűnik, hogy a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég.
Ez a cég küldheti meg a vakcinája teljes dokumentációját az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek; a magyar szakemberek tanulmányozni fogják a dokumentációt, és ha megfelelőnek találják, akkor lehet majd szó a vásárlásról - jelezte, hozzátéve, ehhez még a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleménye is szükséges.
A népegészségügyi központ szakemberei a Magyarországra szállítandó ampullák dokumentációját vizsgálják majd - mondta az államtitkár.
"Tehát mindenről a magyar szakemberek döntenek, de haladunk és igyekszünk gyorsítani a folyamatot" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy továbbra is figyelik az orosz vakcinagyártást is.
Menczer Tamás közölte, a héten a magyar szakemberek a helyszínen figyelhették meg, hogy mi történik Oroszországban, és az ország részese az összes európai uniós projektnek is.
Az utóbbi kapcsán  megjegyezte, az uniós projektek esetében nehezíti a helyzetet, hogy a Pfizer - az EU-s tájékoztatás szerint - első körben nem szállít majd Európába, hanem a vakcinát az Egyesült Államoknak adja.


MTI