Megújul a székesegyház: állószentek és vértanúk az új harang alatt
Fotó: nyiregyhaza.info.hu

Állami támogatással több száz milliós nagyságrendű felújítás zajlik a görögkatolikus Szent Miklós-székesegyházban, a Bercsényi és Bethlen Gábor utca sarkán. A Nyíregyházi Egyházközség nemcsak épületbővítésre és korszerűsítésre vállalkozott, hanem új szentképekkel díszítik a templom falait, és pótolni szeretnék a II. világháború idején lefoglalt harangot.

Ugyanolyan hittel és áldással történik az idei advent is a görögkatolikus székesegyházban, mint korábban, csak naponta kell ki- és becsomagolni a szertartás eszközeit és kellékeit, persze a hívők csak annyit láthatnak mindebből, hogy deszka mennyezet fedi el a székesegyház belső kupolamennyezetét. Sok minden megújul kívül és belül is. Cserére szorul nemcsak a templom, hanem a Püspöki Hivatal és a görögkatolikus gimnázium tetőborítása is. 1896-tól néhány év alatt felépült a templom, tehát a mai székesegyház nagyjából 120 éves.

„Kívülről csak javítások történtek, ahol az idő megkezdte a vakolatot, mert egyébként elég szilárd, és csak egy új frissítő festést kap a homlokzat. Belül viszont annál nagyobb munkálatok vannak, hiszen eddig még soha nem volt keleti keresztény templomként kifestve. Ezelőtt 30–35 évvel én láttam díszítő festést benne, azt lefestették, és elindult egy nagyon modern festés, ami a hívők elég komoly ellenállását váltotta ki, az abba is maradt. Összesen négy evangélista képe készült el a kupolában. Azt most megvédve, lezárva, egy teljesen új koncepció alapján igazi keleti keresztény székesegyház kinézete lesz” – tájékoztatott Kruppa Tamás, a Nyíregyházi Egyházközség parókusa.

Jól halad az ikonfestő csapat, akiknek nem ez az első templomi munkájuk. Közel 10 éve festenek ikonokat például Borsodban, de ebben a templomban is a festő-restaurátor készítette el az ikonosztáz képeit. Így jött a gondolat, jó lenne, ha egy kéz ábrázolná valamennyi szent és ünnep képét a székesegyházban. A bizánci hagyományokat kell figyelembe venni az ikonfestés szabályainak megfelelően.

„Ugye, egy nagyon érdekes helyzetben vagyunk, mert görögkatolikus, magyar, keleti liturgia, de katolikus. Ezek a fogalmak keverednek, és ennek megfelelően igyekeztünk megálmodni azt, hogy milyen belső festés készüljön el. Az ikonoknak, a szenteknek, az ünnepek ábrázolásának háttere a bizánci hagyományoknak megfelelően kék lesz. A figurális ábrázolás a templom teljes falfelületének körülbelül a felét teszi ki. A másik fele díszítő festés, növényi ornamentika, geometrikus minták, különböző márványozással, aranyozással díszített felületek fogak megjelenni” – mesélt a munkáról Seres Tamás festő-restaurátor.

Van benne kormánytámogatás is – fogalmazott a Nyíregyházi Egyházközség parókusa. Régebben felújították a legtöbb székesegyházat Magyarországon, de a nyíregyházi egy viszonylag friss egyházmegye. Bár 1916-tól már itt élt a püspök, átköltözött aztán Debrecenbe, a Hajdúdorogi Egyházmegye szolgálatába.

„Tételeket tudok, egy olyan 80 millió körül van a tetőhéjazatnak a cseréje. A belső festés is egy kb. 80–100 millió közötti tétel. Rendezzük a környéket is. Elöl, a város felé visszabontják a kerítést, hogy legyen egy normálisabb tér. A sekrestye bővülni fog, hiszen nagyon kicsike, és ha előfordulnak nagyobb püspöki szertartások, vendégségek, akkor nincs hol felöltözni. Ehhez is kapott engedélyt a székesegyház. A gimnázium felé egy szintbe kerül az udvar, és lesz egy közösségi tér, amit egyéb rendezvényekre tudunk használni” – nyilatkozta a parókus.

575 kg-os harang öntésére gyűjtenek a hívők, hiszen a most működő kettő mellől a harmadik harangot a II. világháború idején foglalták le, azóta csak két harang jelez ünnepekkor és délidőben, a misék előtt. Ezzel együtt felújítják a két régi harang szerkezetét is. Így teremthet majd a harangmuzsika igazi keleti keresztény hangulatot a tervek szerint a 2022-es esztendő végétől.