Megújul a Korányi Frigyes utca, csütörtök 9-től lesz érvényben a korlátozás – Részletek!

Megújul a Korányi Frigyes utca, csütörtök 9-től lesz érvényben a korlátozás – Részletek!

Megújul és körforgalommal bővül a Korányi Frigyes utca.

A kivitelezés a Kosbor utcai körforgalomtól az Eperjes utcai kereszteződésig tartó szakasz felújításával kezdődik. Ezen a szakaszon már kiépült az ideiglenes forgalomtechnika. Felhívjuk az arra közlekedők figyelmét, hogy bevezetésére július 18-án (csütörtök) reggel 9:00 - 10:00 között kerül sor. Előreláthatólag 3 hétig lesz a belváros felé vezető félpálya lezárva, ez idő alatt a forgalmat az Eperjes utcai kereszteződésnél a szerviz útra terelik. Fontos változás: a felújítási munkálatok ideje alatt a szerviz út Eperjes utca és Kosbor utcai körforgalom közötti szakaszán egyirányú forgalmi rend lesz érvényben, a belváros irányába.

A kivitelezés következő szakaszában a másik félpálya lesz korlátozva megint csak 3 hétig, a belváros felé haladók szintén a szerviz úton közlekedhetnek majd. Kérjük a gépjárművezetők türelmét és megértését, s hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek ezen az útszakaszon.

 

Kapcsolódó tartalom:

Körforgalommal bővül és újul meg a Korányi Frigyes utca – Átmeneti lezárások várhatóak