Megtartották a II. Fiatal Numizmaták konferenciáját Nyíregyházán
Megtartották a II. Fiatal Numizmaták konferenciáját Nyíregyházán

A Jósa András Múzeum és az ELTE Történeti Intézete szervezte a II. Fiatal Numizmaták konferenciáját. A nyíregyházi eseményen 8 tudományos előadás hangzott el, melyben fővárosi és vidéki múzeumok érmeit, bakjegyeit értékelték történészek, ill. magángyűjtők.

A konferencia levezető elnöke, Dr. Barta Róbert, a Debreceni Egyetem Történelmi Inézetének igazgatója azzal a gondolattal nyitotta meg az eseményt, hogy jó ha fiatalok is művelik e tudományt, hiszen akkor van  jövője.

Nagy megtiszteltelés a a Jósa András Múzeum számára, hogy a tavaly Budapesten szervezett I. konferencia után Nyíregyháza adhat otthont a Fiatal Numizmaták II. találkozójának. A folytatásban is így történik, hogy a főváros után minden második évben egy vidéki város következik.

Dr. Rémiás Tibor igazgató, JAM:

A múzeumban a numizmatikai gyűjtemény 40 ezres tételt számol, tehát nagyon jelentős gyűjtemény. Vidéki viszonylatban a 3. legnagyobb gyűjteménynek tekintjük. Örülünk annak, hogy idelátogatnak a fiatal numizmaták, 40 év alattiak lehetnek, akik előadásokat is tartanak. Természetesen tudományos előadások ezek. 8 előadót lehet itt meghallgatni a mai nap folyamán.

A téma és az előadók vélhetően erősítik és továbblendítik a Jósa Múzeum tudományos kapcsolatait.

Az éremtudomány a korabeli vert érmekkel foglalkozik, és a történelem társtudományai segítenek az aktuális kor gazdasági, társadalmi életéről leírást készíteni.

Nagy Zsolt , Damjanich János Múzeum :

Az itteni éremtani, ill. bankjegytani kutatási eredményeket osztjuk meg egymással, ill. fontos hangsúlyt fektetünk arra, hogy ne olyan konferenciákon jelenjünk meg minden esetben, ahol történészek, régészek vagy néprajzosk, ill. más szakirány, hivatás művelői is ott legyenek, mert ezeken a platformokon csak érintőlegesen tudnak  azzal foglalkozni, amivel mi.

Fontos, hogy itt hozzáértő kritikával, tanácsokkal lehet szakemberek körében megbeszélni e fórum tudományos eredményeit a 40 év alatti, kutatómunkát végző fiatalok és az őket befogadó közgyűjtemények, egyetemek tudományos műhelyei támogatásával.

Az előadók között szerepelt Holmár Zoltán, a Jósa András Múzeum munkatársa, ő a magyar bankjegyeken látható modellek alakjairól tartott előadást, az 1946. augusztus 1 – jén bevezetett forintra emlékezve.

Holmár Zoltán történész, JAM Kállay Gyűjtemény:

Megszokhattuk napjainkban, hogy történelmi személyek, államférfiak szerepelnek magyar bankjegyeinken. Nem volt ez mindig így. Volt egy bevett szokás a korona és a pengő korszakában is, hogy ismeretlenségben maradt, vagy ismeretlenségből előbújó rajzmodellek kerültek fel magyar bankjegyeinkre. Ezeknek a zöme nő volt, viszont voltak közöttük kisebb számban férfiak is. Róluk mintázták a banki grafikusok ezeket a modelleket, és végül ők felkerültek ezekre a papírpénzekre.

Így láthatunk a 46 – os bankjegyeken hivatásos rajzmodelleket, fiatal, jóarcú embereket.

A 20 forintoson pl. a nyíregyházi születésű Hegedűs István öttusázó szerpelt, aki 1956 – ban tragikus körülmények között hunyt el, de arcát megőrizte a bankjegy az örökkévalóságnak. 

A Fiatal Numizmaták konferenciájának társasága az előadások után megnézte a Jósa András Múzeum gazdag éremgyűjteményét, köztük a trezor teremben elhelyezett újfehértói aranykincs lelet is, melyet a 15. és a 17. század közé sorolnak a szakemberek.