A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) megbízható munkaadó elismerését nyerte el a hazai Continental Csoport. A hazánkban már több mint 30 éve jelen lévő, kilenc lokációban közel nyolcezer munkavállalót foglalkoztató cég tisztességes gazdasági és felelős munkáltatói szerepvállalásáról kapott visszaigazolást.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) azokat a hazai vállalatokat díjazta megbízható munkaadó címmel, amelyek kiemelten figyelnek arra, hogy ember- és családközpontú munkahelyként kiszámítható javadalmazást és béren kívüli juttatásokat biztosítsanak kollégáiknak. „A díj a szakmai és munkáltatói elismerések között is egy kiemelkedő elismerés, hiszen a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a vállalat munkaadói tevékenységét komplexen mérte fel, az eddig elért eredmények és a jövőbeli, már elindított innovációk szempontjából értékelte a vállalatunkat” – mondta el Kalmár Ákos, a Continental országos HR vezetője.
„Vállalatunk számos kihívással nézett szembe az elmúlt években, hiszen a pandémia, illetve az iparág átalakulásának következményei egyaránt próbatételek elé állítottak minket és a szektor többi szereplőjét” – hangsúlyozta Dr. Keszte Róbert, a hazai Continental Csoport országigazgatója. „Ez a díj és a Continental által elnyert többi elismerés is abban erősít meg minket, hogy jó úton járunk, erős alapokat raktunk le az elmúlt évtizedekben, amire a jövőnket építhetjük. Ahhoz, hogy továbbra is versenyképesek maradjunk, előre kell tekinteni és még gyorsabban és pontosabban kell alkalmazkodnunk az iparág elvárásaihoz, a folyamatosan változó munkaerőpiachoz, a munkatársak elvárásaihoz, miközben megtartjuk az értékeinket” – tette hozzá az országigazgató.
Forrás: Continental Hungária Kft.