Második hely az első futamban - Kiss Norbert bravúros előzésekkel lett dobogós

Szakadó eső fogadta a Kamion EB résztvevőit a Hungaroringen. A Super Racing Fesztivál keretében a Túraautó VK mezőnye is Magyarországra érkezett, és a változékony időjárás alaposan próbára tette a pilótákat mindkét kategóriában. 


Az időmérőn  a kamionosok közül Adam Lacko nagyon jó ütemben ment ki a pályára, és a leggyorsabb kört futotta, így ő szerezte meg az első rajthelyet. Nem volt ilyen szerencsés Kiss Norbert, a Révész TRT kétszeres Európa-bajnoka amikor kigurult a pályára, alaposan rákezdett az eső, így Norbi végül az ötödik helyről rajtolhat.

 Az eső nem kedvezett nekünk, próbálunk változtatni a beállításokon, de ilyenkor nagyon nehéz módosítani. Szárazon nagyon jól működik a kamion, de esőben túlkormányzott, kevés a tapadásom. Sok időt veszítettem az időmérő során, nem jó nedves pályán az egyensúly. Nagyon bízom abban, hogy eláll az eső, és felszárad a Hungaroring – mondta Kiss Norbert.

  Az első futam a pályán lévő sok víz miatt sárga zászló mellett rajtolt, de a második körben elengedték a mezőnyt. Lacko komoly előnyt épített ki, de a második helyért négy pilóta – köztük Kiss Norbert is – harcolt, aki az ötödik helyen haladva Albacetet üldözte, és kereste az előzési lehetőséget.  Féltávig nem változott a helyzet, majd a 9. körben Norbi a célegyenes végén bebújt Albacete mellé, és megelőzte. Egy körrel később ugyanott Hahn mellett is elment a magyar pilóta, hiába szorította őt kifelé a német versenyző a célegyenesben. Az utolsó körre Janiecre is megérkezett Kiss Norbert, de végül harmadikként intette le a kockás zászló. Mivel a francia viszont többször is elhagyta a pályát, időbüntetést kapott, így Norbi a második helyen zárta az első futamot! 

A rajthelyemet tekintve ez egy jó eredményt, de a kigyorsításoknál nagyon szenvedtem végig, folyamatosan megcsúszott az autó. Aztán láttam, hogy már csak négy kör van hátra, és kénytelen voltam kockáztatni, hogy előrébb lépjek. Örülök, hogy feljöttünk a második pozícióba, köszönöm a csapatnak, mert sokat dolgoztak ezért az eredményért – nyilatkozta a verseny után Kiss Norbert.