Mária Rádió – Közösségi Rádió az FM 106,8 MHz-en, már Nyíregyházán is

A Mária Rádió, a világ legnagyobb közösségi rádió hálózata, mely augusztus 31-én megszólalt Nyíregyházán is. Az FM 106,8 MHz frekvencián élőben közvetítette a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus teljes programját. A rádió hat megyeszékhelyen és 22 városban van jelen, önkéntesek közreműködésével. Nyíregyházának akkor lesz saját magazinműsora, amikor a helyiek akarják – fogalmazott a rádió elnöke.

Miért van akkora igény a Mária Rádióra, a világ legnagyobb közösségi rádióhálózatára? – tette fel a kérdést az elnök, hiszen 6 megyeszékhelyen, 22 városban sugároz az adó. Feladata, hogy segítsen kiteljesedett életet élni a ma emberének. Család, házasság, gyereknevelés, egészséges életmód, közösségépítés, nehéz helyzetben lévők segítése, pozitív kezdeményezések bemutatása, és persze ima, mise, keresztény tanítás is szerepel az új rádió műsorában, mely az 1980-as évek végén Olaszországból indult, ma több mint 80 országban 500 milliónál is több hallgatója van.

„Ez a rádió nem foglalkozik azokkal a napi háborúkkal, csatákkal, amit az érdekek diktálnak. Nem foglalkozik a gazdasági háborúkkal, nem foglalkozik a politikai harcokkal, nincs jelen egy állandó feszültség a rádióban, amit általában tapasztalunk a médiában, hisz az életben vannak feszültségek, de lehet, hogy ezt a média erősíti is. Másodszor ebben a rádióban nincs reklám. Egyáltalán. Nem adjuk el a műsoridőt, mert az Istenre szánt idő nem eladó. Harmadszor, a rádióban kizárólag a lélekkel foglalkoznak. A mai világban mindig a testtel foglalkozunk. Testépítés és -táplálás, egészség, holott ez a lélek egészségén múlik” – nyilatkozta dr. Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke.

Az egészséges testhez ismerni kell magunkat és a transzcendens világot. Ez erősebb valóság, mint a kézzelfogható világ. Mindenhol önkéntesek készítik a rádióműsorokat, online formában – országszerte 2 ezren. A mai világban nincs szükség stúdióra fizikai valójában, kommunikációs és informatikai eszközök segítenek a munkatársaknak. Felszerelést, programot és ismereteket adnak a szerkesztőknek, akik a kész műsorral jelentkeznek a rádióban. Vannak persze alkalmazottak, akik koordinálják a műsorkészítést. A magazinokat tanárok, sportolók, börtönlakók, vagy gyógyult alkoholisták állítják össze. Az érdeklődők a koordinacio@mariaradio.hu e-mail-címen jelentkezhetnek.

„Nekünk a gyakorlatunk most már 16 éves. Hat megyeszékhelyen vagyunk, és további 22 helyen van adónk, tehát az ország legnagyobb civil rádiójáról van szó. Itt megkezdődik egy munka, amit másutt is megtettünk. Megkeresünk iskolákat, egyesületeket, civil szervezeteket, és felajánljuk nekik, hogy működjünk együtt. Akit érdekel ez, azt ellátjuk – ha kell – eszközökkel, tudással, és aztán kialakul egy műsorelgondolás. Ezt megvitatjuk, megbeszéljük. Készül próbaműsor, és amikor mindez lezajlott, akkor elindulhat majd egy helyi műsor is” – fogalmazott Szabó Tamás. 

22 órában központi műsor szól a Mária Rádióban, 2 órában pedig a helyi, regionális magazin az FM 106,8 MHz-en. Az elnök szerint a nyíregyháziaknak ajándék tulajdonképpen a lehetőség, és akkor lesz helyi műsor, ha a helyiek akarják. Ha lesznek témák és műsorkészítők.