Már nem rutin az elmélet

Az idén először, január 12-én már az új kérdésekkel találkozhattak az elméleti vizsgán a tanulók. Ezek azonban nemcsak tartalmilag újultak meg, hanem a képes, ábrás kérdések esetében megjelenésükben is.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság célja a változtatással az volt, hogy a kérdésadatbázis jelentős bővülésével a tanulókat az eddigieknél sokkal jobban rávegyék az elméleti ismeretek, ezen belül is főként a KRESZ tényleges elsajátítására. Emellett uniós célkitűzés, hogy a tagállamokban 5 éven belül ötven százalékkal csökkenjen a közúti balesetek száma.

A KÖVETELMÉNYSZINT VÁLTOZOTT

Kuncsik László, a megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Osztály osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a korábbi években egy meghatározott kérdésadatbankból tanulhattak a vizsgára készülők. Ha az abban található kérdéseket jól begyakorolták a tanulók, akkor nagy volt a valószínűsége annak, hogy sikerült a vizsgájuk. A Nemzeti Közlekedési Hatóság azonban azt akarta elérni, hogy a KRESZ-felkészítés sokkal megalapozottabb legyen, ami hozzájárul majd a gyakorlati vezetés sikeréhez. Ez vezetett ahhoz, hogy megemelték az adatbankban található kérdések számát.

IDŐSZERŰ VOLT

– Időszerű volt, hogy végrehajtsák a változtatásokat – erről már Nagy Tibor, az egyik nyíregyházi autósiskola alapítója és egyben szakmai irányítója beszélt. Kifejtette, hogy 35 éves pályafutása alatt ugyanazok voltak a kérdések, éppen ezért 35 év elteltével már időszerű volt, hogy végrehajtsák a változásokat. Szerinte, ami meglepte a tanulókat, hogy ez a változás minden átmenet nélkül, hirtelen következett be és kevés volt a felkészülési idő.
– A KRESZ nem változott semmiben sem, csak az elméleti vizsgáztatás. Tulajdonképpen, alapvetően ott sincs változás, ugyanúgy 55 kérdés maradt, 75 ponttal. A kérdésadatbank módosult, ez pedig szükséges is volt. Véleményem szerint az új kérdések a kor követelményeinek megfelelnek, a műszaki kérdések már igazodnak a mai járművekhez, nem ahhoz, ami 35 évvel ezelőtt volt. Sokkal könnyebb oktatni, viszont felkészültebb oktatónak kell lenni hozzá. Alapvetően könnyebb lett a tanulóknak, mert szebb ábrákkal, jobban kivitelezett képsorokkal és jobb grafikával találkozhatnak a vizsgán, tehát minőségbeli javulás is történt – hangsúlyozta.

A SIKER NEM MARADT EL

Az idei év első elméleti KRESZ-vizsgájával kapcsolatban lapunknak Kuncsik László a következő tájékoztatást adta: A héten volt az első olyan KRESZ-vizsga, amelyen már a megújuló kérdésekkel találkozhattak a vizsgázók. Az eredményeket nézve megállapítható, hogy a sikerességi mutató nem maradt el a tavalyitól. Bár megújult az adatbank, az eredmények azt mutatják: az elméleti vizsga így is teljesíthető.

Bruszel Dóra