Logisztikai csarnokot vásárolt a Révész csoport Nyíregyházán
A Révész Holding Zrt. 40 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot vásárolt Nyíregyházán, a központban a társaság tervei szerint a Michelin gumiabroncsgyár késztermékeit tárolják majd – mondta Székely Zsolt, a társaság vezérigazgatója az MTI-nek.

Kiemelte, hogy a közel 2,5 milliárd forint értékű akvizícióra a Révész Holding Zrt. egyre növekvő megrendelés-állománya miatt volt szükség, az eladó a brit Rubik Ventures cég volt.
Tájékoztatása szerint a magyar cégcsoport egyik fontos partnere a Michelin, a francia óriásvállalat kelet-európai logisztikai szolgáltatója a Révész csoport. A cég a nyíregyházi Michelin gumiabroncsgyár számára szállít a gumigyártáshoz nélkülözhetetlen komponenseket, de a késztermék tárolása és kiszállítása is a feladata.
A most megvásárolt logisztikai központban mintegy 60 ember dolgozik majd – mondta Székely Zsolt.
A csoport új, ingatlanüzletágának másik tevékenységi köre az ingatlanfejlesztés és -működtetés. A Révész Holding Zrt. az elmúlt hetekben állapodott meg az ország legjelentősebb távközlési szolgáltatójával, a Telekommal. Ennek keretében a távközlési cég nyíregyházi központját vásárolta meg a Révész Holding Zrt., majd ezt követően a Telekom visszabérli egykori ingatlanjait.

A megállapodás értelmében 10+5 évre veszik bérbe az épületeket a Révész Holdingtól, és a cég végzi majd az üzemeltetési feladatokat is. A Révész Csoport ingatlan-portfóliójába tartozik ezeken kívül két nyíregyházi szálloda is.
A Révész Bálint tulajdonában lévő, mintegy 600 dolgozót foglalkoztató cégcsoport 2014-es árbevétele 5 százalékkal 21 milliárd forintra nőtt, a nyereség pedig várhatóan 1,5 milliárd forint körül alakul.

MTI