Légy fiatal társadalomtudós! – Vetélkedő a szociális munka világnapján

A szociális munka világnapját a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán a BEFITT, azaz a Légy fiatal társadalomtudósunk! című, középiskolásoknak szóló vetélkedővel ünnepelték, kedden. 12 csapat nevezett a versenyre, közülük a hét legjobb jutott a döntőbe. A program nem titkolt célja a szociális munka, illetve az oktatási intézmény megismertetése, népszerűsítése.

 

Legyél te is fiatal társadalomtudósunk! címmel hirdetett ismét középiskolásoknak szóló versenyt a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara. A szociális munka világnapja alkalmával került sor az ősszel online formában indult vetélkedőre. Rövid kisfilmeket is készítettek a versenyzők a gyermekvédelem, az iskolai bántalmazás, vagy az ukrajnai menekültek segítése témájában. Ezután kerültek a legjobbak a campus épületében rendezett döntőre. A fiatalokat a kar dékánja köszöntötte, aki utalt a vetélkedő címére. 

„Mindegy, hogy társadalomtudósok lesznek vagy bármi mások, csak akarjanak foglalkozni valami többel, mint a hétköznapi rutin. Szerintem nagyszerű dolog arról gondolkodni, ami a hétköznapokon túlmutat. Nagyszerű dolog versenyen részt venni. Mi, akik túl vagyunk ezen a korosztályon, kicsit irigykedve gondolunk azokra a jó hangulatú és felhőtlen napokra, amikor egymással lehetett versenyezni. Az Egészségtudományi Kar számára nyilván nagyon fontos, hogy a kapuit ne csak a hallgatói előtt, hanem egy másik generáció tagjai előtt is megnyissa” – szólt a megnyitón dr. habil. Móré Mariann, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának dékánja.

Talán kicsit megérzik ezen a versenyen, hogy mi, oktatók mennyire nyitottak vagyunk, de kíváncsiak vagyunk az Önök gondolataira is – folytatta a dékán, és beszélt a karon tanulók végtelen lehetőségeiről. Álláslehetőségről, a világ megismeréséről, és azok segítéséről, akiket más nem támogat.

„Ezt a pályát azért választottam, mert nagyon szeretem a gyerekeket, és szeretnék velük foglalkozni. Otthon is vannak gyerekek a testvéreimnek, illetve tőlem kisebbek is vannak. Nagyon szeretek velük játszani, és segíteni, amiben csak tudok” – mondta Kosztel Petra, zays diák.

A szociális munka gyakorlati, segítő szakma, melyre fel kell készülni személyiségben, tudásban, készségben és képességekben. Minderre alkalmas az a képzés, melyet a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara kínál, itt, Nyíregyházán.

„A szociális munka nagyon sok kihívással néz szembe napjainkban. Egyrészt az elöregedő társadalomhoz, és az idősekhez kapcsolódóan. Másrészt a gyerekekhez, a fiatalokhoz is. Nem mindegy, milyen környezetbe születnek, hogyan élik az első éveiket, óvodás, iskolás korukat, és milyen felnőttekké válnak ebben a társadalomban. Nyilván ők sem maradnak érintetlenek a nagy társadalmi problémákkal kapcsolatban, mint a munkanélküliség, a hajléktalanság vagy a szenvedélybetegek jelenléte a társadalomban” – fogalmazott dr. habil. Szoboszlai Katalin, a DEEK egyetemi docense.

Soha nem mondhatjuk, hogy készen vagyunk, hiszen változó világban, változó társadalomban élünk, és mindig előjönnek olyan új élethelyzetek, amelyekre a szociális szférának válaszolni kell.

Mozgalmas, újszerű feladatokat kaptak a játékosok. A Fiatalság bolondság, a Bomba ötös, a Visszatérők vagy a Kis tudósok csapata is versenyzett. A győztes a Kölcsey gimnázium csapata lett, második és harmadik helyen pedig a zaysok végeztek. 2023-ban a Szociális Munkások Nemzetközi Szövetségének üzenete: „A sokszínűség tiszteletben tartása közös társadalmi fellépéssel.”

Munkaerőhiány van a szakmában, ezért kell felkelteni a fiatalok érdeklődését. Motiválni őket erre a szép pályára, melyre kész az Egészségtudományi Kar Társadalomtudományi és Szociális Munka Tanszéke.