A hazai optikai szakma 17 éve szervezi meg az októberi Látás hónapja akciót, amikor országszerte 300 vizsgálati ponton fogadják a pácienseket. Bizonyítani sem kell, mennyire fontos érzékszervünk a szem, és annak évenkénti vizsgálata. Ez nemcsak szemészeti problémára, de súlyos belgyógyászati betegségre is fényt deríthet. A szakember figyelmeztet a kék fény és az UV-sugarak elleni védekezésre is.
Talán már köztudott, hogy fáradékonyságot, fejfájást, általános rossz közérzetet okoz a nem megfelelő szemüveg, illetve annak hiánya. A szemfenékvizsgálat, túl a látással kapcsolatos problémákon, szürke- vagy zöldhályog-diagnosztizáláson, fényt deríthet a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség tényére is.
„Magával a látással kapjuk a külvilág felől az információk 80–90%-át. Fontos, hogy már újszülött kortól szűrjük, vizsgáljuk a gyerekek látását, látószervét. Csecsemőkorban felfedezzük a vele született szembetegségeket, ez akár a védőszervet érintő fejlődési rendellenességek, vele született szürke hályog, zöld hályog felismerését jelenti. Az időben történt beavatkozás megmentheti a látását, teljesen más irányba viszi a beteg gyerekek életét, ha megfelelő, használható látást fog már gyerekkorától kapni. Ezen kívül nagyon fontos a védőnői hálózattal, gyermekorvosokkal való együttműködés. Különböző életkorban szükségesek a látószerv vizsgálatai. Fél-egy éves, hároméves korban, iskolakezdéskor, illetve már az általános iskolában évente történnek szűrővizsgálatok” – tájékoztatott dr. Bakó Mária, a Jósa András Oktatókórház szemész főorvosa.
Fénytörési hibákat már gyerekkorban szűrni és kezelni kell, és külön kell taglalni a felnőttkori szembetegségeket.
„A látáscsökkenés leggyakoribb oka maga a makula degeneráció, amely az éleslátás helyét érinti, bár ez leggyakrabban az 50 év feletti korcsoportra jellemző, de nagyon fontos, hiszen a várható élettartam megnyúlt, nem mindegy, hogy milyen minőségű életet élnek az idősödő személyek. Fontos, hogy a szemüvegvizsgálat során megtörténjen a szemfenékvizsgálat is, mert ez gyakorlatilag már egy szűrést jelent a makula betegség és más betegség kiszűrésére is. A rendelőintézetben történik a makula betegségben szenvedő személyek gondozása. Fontos elkülöníteni, hogy a szembetegség két nagy csoportját az ún. száraz típusú és nedves típusú makula degenerációt különböztetünk meg” – folytatta a főorvos.
Konzervatív kezelés, állandó megfigyelés, illetve speciális terápia gyógyítja a különböző típusú betegségeket.
A mai kor találmányai, a monitorok és mobiltelefonok, a led világítás káros kék fény terhelése szemfáradtságot és látásromlást okoz. Nem kedvezett szemünknek a home office és a digitális oktatás sem, bár az optikai ipar kifejlesztette a kékfény-szűrőket. A környezet változásával az UV-sugárzás is erősebben károsíthatja a szemet. Beszélni kell a genetikai szembetegségekről, mely a jelen és jövő nemzedékének felelősségéről szól. A glaukóma irányába való szűrés fontos még a szemészeti vizsgálat során, sőt a diabétesz, melyet a szemorvos a szemfenékvizsgálat alkalmával fedezhet fel, hiszen egy még nem ismert cukorbetegség súlyos szemfenék-elváltozást okoz, komoly retinabetegséget, így juthat el belgyógyászati vizsgálatra a páciens.