Külföldi diákok a Nyíregyházi Egyetemen – Jelenléti és online oktatás

A külföldi diákok – státuszuk szerint – különböző módon kapcsolódnak a Nyíregyházi Egyetem rendjéhez. Más módon engedélyezett az intézményben a hagyományos képzésben, nappali és levelező tagozaton, a magyar, mint idegen nyelvű, illetve az angol nyelven meghirdetett oktatás.

 

Úgynevezett jelenléti oktatással indult a tanév a Nyíregyházi Egyetemen. Ez alól azok a külföldi diákok mentesülnek, akik Ukrajnából, Romániából és Szlovákiából járnak a Nyíregyházi Egyetemre. A határzár miatt ők élőben, online módon kapcsolódnak az előadásokhoz és diáktársaikhoz. Szintén távoktatással indul az év a Beregszászi Kihelyezett tagozaton is, hiszen a nyíregyházi tanárok sem juthatnak át a határon. De jönnek majd távolabbról is fiatalok.

„A nemzetköziesítési folyamatunknak egy jelentős állomása, ebben az évben indítjuk el a fizetős angol nyelvű képzésünket, illetve két nyelvi előkészítőt, a magyar, mint idegen nyelv és az angol nyelvi előkészítőt. A magyar, mint idegen nyelvre négy Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgató érkezett meg, ők egy évig a magyart, mint idegen nyelvet fogják tanulni, és utána dönthetnek arról, hogy melyik felsőoktatási intézményben folytatják magyarul a tanulmányaikat. Emellett hat angol nyelvű képzést hirdettünk meg. A gépészmérnök, mezőgazdasági mérnök, biológus, zenekultúra-kórusének specializáció, anglisztika és a légi közlekedési hajózó szakmérnök szakirányú továbbképzést” – tájékoztatott Vassné dr. Figula Erika.

Kb. 200 érdeklődő volt, közülük 80 felvételizett és 69-nek kiállították a felvételi határozatot. Sajnos a koronavírus miatt nem tudnak most bejönni az országba, nem kapnak vízumot, ezért úgy döntött az egyetem vezetősége – ha a vírushelyzet engedi –, hogy februárban indítják a képzéseket. Marokkó, Nigéria, Jemen, Banglades és Pakisztán fiataljai választották a Nyíregyházi Egyetemet, melynek gyakorlatias képzése és biztonságos kollégiuma is csalogató a vendégek számára. 

„A Nyíregyházi Egyetem oktatói mind szakmailag, mind tudományosan megérettek arra, hogy a nemzetközi színtérre kilépjünk. Természetesen a Nyíregyházi Egyetem oktatói fognak előadásokat tartani, illetve a speciális tárgyak esetében pedig külső óraadókat fogunk alkalmazni. Készülünk erre a folyamatra, hiszen oktatóknak és az adminisztratív dolgozóknak az egyetem ingyenes nyelvtanfolyamot biztosít” – nyilatkozta a rektor.

Mint máshol, a Nyíregyházi Egyetemen is két negatív koronavírus-teszttel, illetve kéthetes karantén után jelenhetnek meg a külföldi diákok.