Közeleg a november, ideje átnézni a forgalmit és a gépjárműbiztosítási papírokat
Kiemelt kép: Hirado.hu/Horváth Péter Gyula

Közeleg a kötelező gépjárműbiztosítások évfordulója. Csaknem egymillió járműnek még mindig január elseje a forduló, és aki váltani akar, annak legkésőbb december 1-ig kell felmondania jelenlegi szerződését. Ezért ideje átnézni a biztosítók ajánlatait. A díjak nagyjából tíz százalékkal emelkednek, így az éves átlagdíj 32 ezer forint körül lehet az autósoknak – számolt be az M1 Híradója.

Szinte már mindenki az interneten keresztül intézi a biztosításokat. Több portál is van, ahol pontosan ki lehet számolni, melyik a legkedvezőbb ajánlat. Ezt több tényező is befolyásolja: az autó jellemzői, a lakóhely, vagy az életkor, de attól is függ, hogy a sofőr okozott-e kárt az elmúlt időszakban.

Akik még 2010 január elseje előtt vásároltak autót, és most is használják, azoknak novemberben érdemes átszámolniuk a biztosítási költségeiket. Nekik ugyanis naptári év végén jár le a kötelező biztosításuk. Ez egyre kevesebb embert érint, de még így is mintegy egy millió gépjárműtulajdonosnak és üzemben tartónak jár le a biztosítása év végén.

A szankciós infláció miatt minden drágult, így a biztosítások is – erről a független biztosítási alkuszok magyarországi szövetségének elnöke beszélt az M1-en. Papp Lajos azt mondta: legfeljebb tíz százalékos növekedés várható a kötelezők biztosítások piacán.

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy a gépjárműről pontos információkat kell megadni, ellenkező esetben ugyanis tovább drágulhat a díj.

Az év végén lejáró kötelezők esetében a biztosítók november 2-áig értesítik a fogyasztókat a díjak változásairól. Az új tarifákat legkésőbb 50 nappal az évforduló előtt, vagyis november 11-éig kell kiküldeniük. Azok a sofőrök, akik biztosítót váltanának, december 1-jéig kell felmondaniuk a biztosításukat és legkésőbb év végéig meg kell megkötniük az újat.

A 2010 után kötött biztosítások esetében a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak: vagyis biztosítót váltani is akkor lehet.

 

 

Forrás: hirado.hu