Környezetvédelem sötétséggel

Környezetvédelem sötétséggel

A város idén is csatlakozott a Föld Órája kezdeményezéshez. Így többek között a római katolikus, a görög katolikus és az evangélikus templom díszvilágítását, a római katolikus társszékesegyház előtti szökőkút dísz- és térvilágítását, az Ungvár sétány parkvilágítását és a vásártér térvilágítását kapcsolták ki este fél nyolc és fél tíz között. A szabolcsi megyeszékhely így csatlakozott ahhoz a 10 évvel ezelőtt Sydneyből indult kezdeményezéshez, amely a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. 2012-ben a város és az akcióhoz kapcsolódó cégek, magánszemélyek segítségével még a Föld Órája Fővárosa címet is elnyerte. Többek között ennek kapcsán Nyíregyháza polgármesterét élőben kapcsolta szombat este az M1 hírcsatorna, aki elmondta, miért tartja fontosnak a város, hogy évről évre részt vegyen a kezdeményezésben.

– Ez teljesen egybeesik a mi szemléletünkkel és tevékenységünkkel, hiszen itt, Nyíregyházán, az önkormányzati rendszerben arra törekedtünk és törekszünk, hogy a környezetvédelmet integráljuk a szervezeti gondolkodásba – mondta a polgármester. – Rengeteg konkrét programot is jelent ez: évente tartunk fenntarthatósági képzéseket, a polgármesteri hivatalban környezetvédelmi referens dolgozik, és minden évben feltöltjük a környezetvédelmi alapot, amelyből nagyon sok kampányt, akciót szervezünk, amihez nagyon aktívan társulnak a civil szervezetek és a nyíregyházi emberek.

Z. Pintye Zsolt