Kevesebb a kutyagumi – Több a felelős kutyatartó

Nem kifogásolja a kutyások ellenőrzését Örökösföldön a kutyatartók. Ez derült ki a Nyíregyházi Televízió Híradójának nem reprezentatív felméréséből. A felelős állattartók azt mondják, szükség van rá, mert ezzel a felelőtlen gazdikat is fegyelemre lehet inteni. Hozzáfűzték, aki igazán szereti a kutyáját, annak nem esik nehezére pórázt használni és összeszedni a piszkot a kedvence után. Rábai Jánosné, akinek egy nyolc hónapos szibériai lajkája van, úgy látja, a kutyások többsége betartja a szabályokat, azonban ő is észrevette, hogy nem mindenkinek fontos a környezet tisztasága.

 

FELELŐS KUTYATARTÓBÓL VAN TÖBB

 

A Közterület-felügyelet szerint felelős kutyatartókból van több Nyíregyházán. Az egyhetes vizsgálataik eredménye kedvező. 140 ellenőrzésből csupán 12 alkalommal kellett a gazdikat figyelmeztetni. Bírságot pedig egyetlen alkalommal sem szabtak ki.
Bodrogi László, a Közterület-felügyelet vezetője elmondta: – A tapasztalatunk egyértelműen pozitív volt szinte minden esetben. Azt nem mondjuk, hogy nem fordul elő, hogy valaki nem viszi be a kutyáját játszótérre, vagy éppen nem hagyja ott a kutyája ürülékét. Ez mindig elő fog fordulni, hiszen mindig vannak felelőtlen kutyatartók. Azonban, amikor mi ellenőrzünk, hiszen látványosan jelenünk meg – felmatricázott kocsival, egyenruhában –, ez azért visszatartó erő.

 

MOST A KUTYAPISZOK OKOZ MÉRGET

 

Néhány éve az örökösföldi Lobogó utca sarkán mérget rakott ki valaki, amitől több kutya is elpusztult. Most ezen a sarkon nincs méreg, azonban tele van kutyagumival. Hogy így akarnak-e bosszút állni a kutyások, vagy egyszerűen csak felelőtlenek, az nem derült ki. Egy biztos, nem szép látvány a kutyapiszoktól és eldobált csikkektől hemzsegő park. Pedig lenne hol kutyát sétáltatni. A Törzs utcán ugyanis az önkormányzat egy európai színvonalú futtatót épített, ami a kutyások és a négylábúak igényét is kielégíti.

 

A FELÜGYELET TOVÁBBRA IS ELLENŐRIZ

 

A Közterület-felügyelettől a Nyíregyházi Napló megtudta, hogy továbbra is ellenőrizni fogják a kutyasétáltatókat. A hatóság célja továbbra sem a büntetés. Azt szeretnék elérni, hogy a város utcái, közterületei tiszták és biztonságosak legyenek.

Z. Pintye Zsolt