Kész vannak a kiviteli tervek is a Tiszavasvári úti felüljáró felújításához

Kész vannak a kiviteli tervek is a Tiszavasvári úti felüljáró felújításához

Megújulhat a közeljövőben a nyíregyházi Tiszavasvári úti felüljáró. A hosszabb ideje átmeneti szűkítésekkel használható műtárgy is rajta van azon a szűk listán, mely kormánydöntésre vár, s mely országosan prioritást élvez. Ezt még a polgármester jelezte képviselői kérdésre az augusztus végi közgyűlésen. A majdani beruházó, a Magyar Közút szerkesztőségünk kérdésére azt közölte, ezt követően a híd felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás azonnal indítható, addig is folyamatosan figyelemmel kísérik a szerkezet állapotát. A Szövetségben Nyíregyházáért szerint nem halogatható tovább a helyzet áttekintése, erről sajtótájékoztatót is tartottak kedden. Összefoglalónk következik.

 

Az önkormányzat kezdeményezte

Még az önkormányzat kezdeményezte annak idején a 36-os főúton található, Nyíregyháza–Záhony vasút fölötti híd, a köznyelvben Tiszavasvári úti felüljáró felújítását – emlékeztetett Póka Imre képviselői kérdésére a polgármester az augusztusi közgyűlésen. Dr. Kovács Ferenc hozzátette, akkoriban elkezdődött a vizsgálat, ami megállapította, hogy itt többről van szó, mint ami látszott. Ezért szűkítették részben a forgalmi sávokat még tavalyelőtt.

A városvezetés szorgalmazta az előkészítést

S mivel a feladat nagyobb, ennek megfelelően a finanszírozása is. Ráadásul az önkormányzatnak is voltak kérései, ha már jelentősebb felújítás történik, aminek az előkészítéséért eleve sokat tett már a városvezetés.

Plusz tartalmat kért Nyíregyháza

– Elkészültek a tervek, s azt kértük, a tervbe építsek be, hogy ha a belvárosból megyünk a Kertváros felé, akkor a jobb oldalon szélesebb legyen a járda, hogy ott egy kerékpárút is legyen, hiszen most a felüljáró előtt és után is van, csak rajta nincs. Ennek megfelelően az elmúlt évben elkészültek a tervek, tehát rendelkezünk kiviteli tervvel – mondta a közgyűlésen dr. Kovács Ferenc.

Közút: elkészültek a kiviteli tervek

Mindezt megerősítette szerkesztőségünk kérdésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is, eszerint a híd felújításának és az érintett közművek kiváltásának kiviteli tervei a cég beruházásában teljes körűen elkészültek. Társaságuk kommunikációs osztálya közölte, már több alkalommal is egyeztettek a felújítás során alkalmazandó vasúti üzemmel kapcsolatos korlátozásokról, ideiglenes műszaki megoldásokról a MÁV Zrt. munkatársaival, elsősorban a hídszerkezet alatti vasúti felsővezeték-rendszer kialakításának egyedisége, komplexitása miatt.

A minisztérium is támogatja

A Magyar Közút hangsúlyozta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium a felújítást szakmailag támogatja, a forrás biztosításához szükséges kormánydöntést a szaktárca kezdeményezte. Erre utalt dr. Kovács Ferenc polgármester is a nyár végi testületi ülésen, aki kiemelte, a terv szerint idén már döntés született volna a kérdésben, ha nincs a járványhelyzet.

A járványhelyzet lassítja a folyamatot

– A minisztérium is támogatta, most a kormány előtt van a dolog, mint ahogy nagyon sok, egyéb beruházás az országban. De tudjuk azt, hogy a járvány milyen gazdasági-pénzügyi következményekkel jár. Tudomásom szerint a kormányzat is várja a negyedéves adatokat. Ez a projekt abban az 55 országos projektben benne van, amely prioritást élvez – tette hozzá a polgármester a testületi ülésen. 

Szövetségben Nyíregyházáért: elfogadhatatlan állapot

A témával kapcsolatban sajtótájékoztatót tartott – ahogy ők fogalmaztak – a felújítatlan felüljáró alatt kedden a Szövetségben Nyíregyházáért közgyűlési frakciója. Jeszenszki András azt mondta, elfogadhatatlannak tartják az állapotot, ahogy a felüljáró most a városlakókat szolgálja. A frakcióvezető hozzátette, szerintük nagyon rossz állapotban van, de nem tudni pontosan, műszaki szempontból milyenben, amire képviselőtársuk is többször rákérdezett.

„Ez a felüljáró az egyik legfontosabb a közlekedésben”

– Nagyon sokszor tette szóvá ennek a felüljárónak az állapotát, legalább három éve folyamatosan levelezésben van a Magyar Közút vezetőivel, munkatársaival, és emellett a közgyűlésen napirend előtti hozzászólásokban is jó néhány alkalommal jelezte azt, hogy ez a felüljáró az egyik legfontosabb szerepet tölti be a nyíregyháziak, a kertvárosiak és természetesen a megye közlekedésében is, hiszen óriási autósforgalmat és emellett egyébként kerékpáros-forgalmat is bonyolít – mondta Jeszenszki András.

Állami felelősség, képviselői kérdőjel

Lövei Csaba a sajtótájékoztatón hozzátette, mivel állami kezelésű felüljáróról és közútról van szó, az elsődleges az állami felelősség, az önkormányzaté annyi, hogy ezt mihamarabb el kellene érnie, ezért a következő közgyűlésre szeretnék meghívni a közút vezetését. A Szövetségben önkormányzati képviselője úgy látja, a terület országgyűlési képviselője fontosabbnak tartotta, hogy egy Borsod megyei közutas projektnél lobbizzon a közút vezetőjénél.

Dr. Vinnai Győző: Valamit félreért az ellenzék

Szerkesztőségünkkel ezzel kapcsolatban a FIDESZ-KDNP-s dr. Vinnai Győző közölte, a 3612-es, Tiszalúc és Nagycserkesz közötti útnak a felújítandó, közel 6,9 km szakaszának a nagyobb része, 3,7 kilométer, a Nyíregyháza egy részét is magában foglaló, szabolcsi kettes számú választókörzethez tartozik. Így az országgyűlési képviselő szerint a városi önkormányzati, ellenzéki képviselő valamit félreérthetett, mert ő a saját területéért lobbizott, ami nemcsak két települést, Tiszadobot és Tiszalúcot, hanem két választókörzetet is összeköt. Ezt is régóta kérték a tiszadobi polgárok, de most nyílt rá forrás a megtakarításokból. Ami szerinte a felüljárót illeti, másfél-két éve dolgoznak rajta, a tervek kész vannak.

Azonnal kezdhetik

A Magyar Közút kérdésünkre hozzátette, a forrásbiztosítást követően, a már előkészített munkáknak köszönhetően a híd felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás azonnal indítható.

Figyelik az állapotát

S még egy fontos tudnivaló, a biztonsági szempontok miatt: a műtárgy átépítési munkáinak megkezdéséig, a vonatkozó előírásoknak megfelelően, továbbra is folyamatosan figyelemmel kísérik a szerkezet állapotát.