Kedvezmény a magyar autósoknak – Továbbra is 480 forintért tankolhatunk a benzinkutakon

Péntektől már csak a magyar rendszámú autók tankolhatnak a hatóságilag rögzített, alacsonyabb áron. A benzinkutak melletti totemoszlopokon a rezsicsökkentett ár, a kútfejeknél viszont a piaci ár jelenik meg a fogyasztók számára. Azok, akik bemutatják a magyar forgalmi engedélyüket, alacsonyabb árat fizetnek majd a kasszánál.

A kormány még 2021. november 15-én rögzítette a benzinárakat, azóta folyamatosan jelentették be a rendelet meghosszabbítását, így jelenleg is maximum 480 forint lehet Magyarországon tankolni. Az üzemanyagárstop visszaélésekre adott lehetőséget, környezetvédelmi szempontból is káros volt, hogy más országokból is hazánkba jöttek tankolni az autósok – ezt Gulyás Gergely mondta a legutóbbi kormányinfón.

Csak magyar autósoknak

A miniszter aztán múlt héten bejelentette, hogy péntektől, vagyis május 27-től már csak a magyar rendszámmal rendelkező autósok tankolhatnak a hatóságilag rögzített, alacsonyabb áron. A benzinkutakon örülnek az autósok, hogy maradt a 480 forintos literenkénti ár.

Aki sokat megy, annak nagyon nem mindegy, akár 10 ezer forint is lehet a különbség tankolásnál. Reméljük előbb-utóbb rendeződik ez a borzasztó helyzet. Spórolni kell, meg kell gondolni, hogy ki hova megy.” – mondta Major János.

Kell a forgalmi

Az Európai Unió egyes országaiban a 900 forint fölötti literenkénti benzinár sem ritka, így a magyar autósok jelentősen olcsóbban tankolhatják meg az autókat, ha fizetésnél felmutatják a forgalmi engedélyüket, így tudják igazolni, hogy magyar bejegyzésű a jármű.

Pont tegnap tankoltam a másik autónkba, 41 ezer forint helyezett csak 28 ezer pár száz forint volt, úgyhogy elég tetemes a különbség.” – mesélte Juhász Menyhért.

A benzinkutak melletti totemoszlopokon mindenhol csak a hatósági árat tüntetik fel, viszont a kútfejeknél a piaci ár jelenik majd meg, viszont a pénztárnál csak a maximum 480 forintos literenkénti árat fogják fizetni a magyar autósok, amennyiben felmutatják a forgalmi engedélyt.