Karácsonyi műsor ajándékba

Juhász Éva cigányügyi megbízott korábban elmondta, hogy a Mikulás látogatása igazi élmény volt a gyerekeknek és boldogok voltak, hogy rájuk is gondolt és ajándékot kaptak. A mostani előadással pedig szerették volna megköszönni mindezt.
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán bemutatott előadás igazán magával ragadó volt, és a közönséget visszaröpítette egy időre azon gyermeki korukba, amikor még izgatottan várták a Karácsonyt, hogy az a maga misztériumával elvarázsolja őket.
Advent a várakozás időszaka és ez a várakozás most egy kicsit mást jelentett azoknak a gyerekeknek, akik nap, mint nap készültek az előadásra és várták, hogy végül megajándékozhassák vele a meghívott vendégeket. Sikerült.
A gyermekek arcán pedig igazi öröm volt, amikor az előadás végén zúgó tapsot kaptak. És ez az öröm nem csak a tapsnak volt köszönhető, hanem annak is, hogy átérezték annak igazát, hogy „kapni öröm, de nagyobb öröm adni”.