Kapj el, ha tudsz – Ősbemutatóra készülnek a Móricz Zsigmond Színházban

Ősbemutatóra készülnek a Móricz Zsigmond Színházban, Nyíregyházán láthatja először a magyar közönség a Kapj el, ha tudsz című musicalt. Minden idők egyik legnagyobb amerikai csalójáról a 2000-es években készült nagy sikerű film Leonardo DiCaprio és Tom Hanks főszereplésével. A nyíregyházi színpadon pedig Jenővári Miklós és Illyés Ákos fogócskáját tekintheti majd meg a közönség. A premier április elsején, vagyis jövő héten szombaton lesz.

Javában zajlanak a próbák a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, nagyszabású premierre készül a teátrum. Nem kisebb produkciót állítanak színpadra, mint az egyik legnépszerűbb 2000-es évekbeli film musicaladaptációját. A Kapj el, ha tudsz egy amerikai csalóról és az őt kergető FBI ügynökről szól. A próbákon még sok az egyeztetés, a rendező Horváth Illés és a zenei vezető Tamás Attila is felügyeli a folyamatot, valamint most a színpadon alakul ki a végső koreográfia is.

Broadway-musical Nyíregyházán

A Broadway-musical alaptörténete bár egyezni fog a filmmel, mégis más produkciót lát majd a közönség, már csak azért is, mert zenés darab lesz. A főszereplő Frank Abagnele-t Jenővári Miklós alakítja. A nyíregyházi színház előadása egyben a Kapj el, ha tudsz magyar ősbemutatója is.

Egyfajta bizonyítási vágy van az emberben, hogy akkor ezt most úgy megcsinálni, hogy ha mondjuk ez a darab Magyarországon szárba szökken vagy szárnyra kél, akkor tudhassuk rá azt mondani, hogy igen, ezt mi csináltuk meg olyan jól, hogy ezt az ország többi színháza is érdemesnek találta arra, hogy ő is foglalkozzon vele” – mesélte Jenővári Miklós színművész.

A produkcióban élő zenekar biztosítja majd a jazz dallamok alapjait. A nyomozó szerepében Illyés Ákos lép színpadra. A vígjátéki elemeken túl komoly pillanatokra is számíthat a közönség.

Humor nélkül is elképzelhetetlen lenne, tehát nyilván lesz valamennyi humora ennek az előadásnak. Van az alaptörténet, szélhámos fiú, nyomozó, kergetik egymást, elkapja, nem kapja, ez oké, de azt gondolom, hogy ettől sokkal mélyebb rétegek is vannak a fiú életében is, a nyomozó életében is, vagy akár a fiú szüleinek, tehát itt komoly emberi sorsokról is és igen mély mondanivalóról is szó van” – nyilatkozta Illyés Ákos színművész.

Ősbemutatók a Móricz Zsigmond Színházban

Az előző évadban is volt egy ősbemutató Nyíregyházán, akkor az Idétlen időkig aratott nagy sikert. Az utóbbi és a mostani darabnak is Horváth Illés a rendezője.

Ezeknek az ősbemutatóknak szerintem még egy nagy értéke, hogy vannak művek, amik magyar nyelven először szólalnak meg. Nekem az is büszkeség, hogy a Móricz Zsigmond Színház és Nyíregyháza városa az, ahol nagyon szép dolgok és komoly dolgok magyar nyelven magyar nézőknek először szólalnak meg. Ez is egy komoly megelőző munkát igényel természetesen, hogy fordítók ezen idejekorán elkezdenek dolgozni” – nyilatkozta Horváth Illés rendező, a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője.

A premier április elsején, szombaton lesz a Móricz Zsigmond Színházban, a tervek szerint pedig sokáig műsoron marad majd a Kapj el, ha tudsz.