Június 14-én kezdi a munkát a Szpari - Hét edzőmérkőzést tervez a Nyíregyháza

Június 14-én kezdi a munkát a Szpari - Hét edzőmérkőzést tervez a Nyíregyháza

Június 14-én kezdi a felkészülést a Nyíregyháza Spartacus. A labdarúgó együttes kerete folyamatosan változik, és új szakmai stábbal is vág neki a következő idénynek a Szpari. A nyári szünetben hét edzőmérkőzést vívhat a Nyíregyháza. 

A hetedik helyen zárta az előző NB-II-es szezont a Nyíregyháza Spartacus. A klub vezetése a bajnokság végén úgy döntött, új szakmai stáb irányítja majd az együttest. A vezetőedző Szergej Pacaj lett, aki korábban játékosként szerepelt a Szpariban, míg munkáját korábbi csapattársa Szatke Zoltán, és Csernijenko Ruszlán segíti majd. A tréner jól ismeri az NB-II-es mezőnyt, mivel több gárdánál is dolgozott korábban. 

- Nagyon jól ismerem a mezőnyt, hiszen dolgoztam korábban Balmazújvárosban és az MTK-nál is. Nem lehet biztosra menni egy találkozón sem, bizonyítja ezt a Vasas tavalyi szereplése, melynek feljutását sokan biztosra vették. Mi minden mérkőzésen szeretnénk úgy pályára lépni majd, hogy nyerni akarnuk. Aztán hogy ez pontszámban mit eredményez, majd kiderül. Fontos lesz a megfelelő felkészülés, és hogy ütőképes keret alakuljon ki, a vezetés most ezen dolgozik - mondta Szergej Pacaj vezetőedző.  

A felkészülés június 14-én kezdődik orvosi vizsgálatokkal és tesztekkel, majd az első ráhangoló hét után folyamatosan növelik a fizikai terhelést. Hét edzőmérkőzést tervez az együttes, az elsőt július 3-án, az utolsót július 25-én szeretné vívni a Szpari, itt folyamatosan tárgyalnak leendő ellenfelekkel. Mint ahogy tárgyalnak játékosokkal is. Gresó Mátyással további két éves szerződést kötött a klub, a héten pedig több leendő új labdarúgóval egyeztetnek.