Júliusban startol a parlagfű-felderítés – Helikopterrel és drónnal is ellenőriznek
Fotó: Szarka Lajos

Júliusban megkezdődik a parlagfűvel fertőzött területek felderítése Szabolcs-Szatmár-Beregben. Az előzetes felmérések szerint az eddig elvégzett védekezési munkálatok nem mindenütt voltak hatékonyak. A kormányhivatal felhívja a tulajdonosok figyelmét, hogy amennyiben szükséges, ismételten végezzék el parlagfű-mentesítő kezeléseket.

Idén a parlagfű kelése az időjárásnak köszönhetően 2-3 héttel korábban kezdődött. A tavaszi súlyos aszály a vetések időszakában megakadályozta a hatékony gyomirtó kezelések vetés előtti és utáni elvégzését. 2018 tavaszán, a nyár eleji aszály után az augusztusban érkező csapadék indította meg a növények gyors fejlődését. Emiatt az előző évhez képest tavaly háromszor annyi eljárást kellett indítani a megyében. A kormányhivatal célja nem a bírságolás, közös érdekünk a parlagfű hatékony visszaszorítása, felszámolása, mind a termőterületeken, mind pedig a települések belterületein. Az előzetes felmérések szerint az eddig elvégzett védekezési munkálatok nem mindenütt voltak hatékonyak, így már most láthatók a parlagfűvel terhelt területek a megyében.

Helikopterrel és drónnal is ellenőriznek

Román István kormánymegbízott elmondta, nagyon sok embernek nehezíti meg az életét a parlagfű és más gyomnövények. A hivatal feladata az, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel csökkentsék a parlagfűvel borított területek nagyságát. Ezért felhívják a lakosság figyelmét, hogy amennyiben szükséges, a kezeléseket ismételten végezzék el, illetve pótolják, amíg a parlagfű el nem éri a virágbimbós kifejlettségét. A kormányhivatal szakemberei július elsejétől kezdik meg a parlagfű által fertőzött területek felderítését. Idén is alkalmazzák a helikopteres légi megfigyelést, valamint már drónokkal is lehetőségük nyílik az ellenőrzések hatékony végrehajtására. Június 11-től ismét működik a NÉBIH által üzemeltetett Parlagfű Bejelentő Rendszer, amelyen bárki jelezheti, ha parlagfüves területet észlel a környezetében.

Kapcsolódó galéria

Sajtótájékoztató a parlagfű mentesíítésről