Jubileumát ünnepelte a NOE Családi Kör Egyesület
A 25 éves szervezet már 1989-ben is működött, a hivatalos egyesületi formát pedig Gégény Béla alapította meg. 1993-ban 1500 résztvevővel 3 napos országos rendezvényt szerveztek Sóstón, egy évvel később pedig – a Nemzetközi Családok Évében – konferenciát tartottak.

Negyed évszázaddal ezelőtt alakult meg a NOE Családi Kör Egyesület. A szervezet 71 taggal indult el, igaz megalakulásuk előtt csoportként már korábban is működtek.

[video]

A hivatalos egyesületi formát Gégény Béla a feleségével hívta életre, a szervezetnek azóta több elnöke is volt már. Tevékenységük pedig azóta is folyamatos: 1993-ban 1500 résztvevővel 3 napos országos rendezvényt szerveztek Sóstón, egy évvel később pedig – a Nemzetközi Családok Évében – konferenciát tartottak. A taglétszám folyamatosan változott, akkor, amikor a megye több településén is létrehozták a szervezetet több száz taggal büszkélkedtek. Az új tagokat folyamatosan várják, a szervezet elnöke azt mondta, hogy a fiatalítás a jelenlegi céljuk.
– Az idei év az arról fog szólni, hogy kisgyermekes családoknak programokat szervezzünk, természetesen a régebbi tagtársakkal együttműködve – mondta el Tóthné Nemes Csilla, a NOE Családi Kör Egyesület elnöke.

További képeinkért kattintson a fotóra!

A jubileumi ünnepségen Petneházy Attila országgyűlési képviselő is részt vett. A politikus kiemelte: a kormány kiemelt figyelmet fordít a családokra. Példaként említette az adókedvezményt, aminek révén jelentősen több pénz marad a gyermeket nevelők pénztárcájában.
– Elmondhatjuk, hogy az iskolai étkeztetés átszervezése is fontos. Sokan részesülnek a napi ingyenes étkezésben, ami a most még bővülni fog az óvodásokra való kiterjesztéssel – tette hozzá Petneházy Attila.

HELYBEN IS FONTOSAK

Jászai Menyhért Nyíregyháza alpolgármestere azt mondta Nyíregyházán kiemelt terület a családok támogatása. Erre az önkormányzat nagy figyelmet fordít, és a kötelező támogatási formák mellett több helyi kedvezmény és segítség is rendelkezésükre áll.
– Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a családokat kiemelten támogatja az önkormányzat. Aki több gyermeket nevel, az több segítségre is számíthat. De a gyermekétkeztetéstől a nyári táborozáson és a tanszertámogatáson át a gyermekvédelmi rendszerig széles az a skála, ahol segítjük őket. Sőt több olyan nem kötelező önkormányzati támogatást is elérhetővé tettünk, amely tovább segíti a családokat – emelte ki Jászai Menyhért alpolgármester.

SEGÍTSÉG A CSALÁDOKNAK

Az egyesületnél különböző segítséget is kaphatnak a nagycsaládosok. A ruha és adománygyűjtés mellett akár abban is támogatják a családokat, hogy az Erzsébet táborokba való jelentkezéshez szükséges adatlapokat kitöltik, vagy útmutatást adnak a pályázatokon való részvételekben.

Erdős József

Fotó: Trifonov Éva