Jet-ski EB futam – Magyar győzteseknek is szólt a himnusz a megyében rendezett versenyen

Jet-ski EB futam – Magyar győzteseknek is szólt a himnusz a megyében rendezett versenyen

Gyorsasági, álló és ülő valamint freestyle kategória. Több számban mérhették össze erejüket a Leveleki tavon a hétvégén a jet-ski versenyzők. A Nyíregyházával közösen szervezett EB forduló a második volt a kontinensviadal során, Portugáliából érkezett a mezőny a megyébe. 

- 13 kategóriában hirdetnek győztest, különböző korosztályokban, illetve különböző teljesítményű gépeknél. Van ahol 80 km/h a végsebesség, de a GP1-es, azaz a legnagyobb gépeknél a 150 km/h-t is elérik a versenyzők. Nagyon érdekes a pálya, mert nem túl mély a tó, ezért komoly hullámok nehezítik a vezetést - mondta  Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke. 

Nyíregyházán korábban rendeztek országos bajnokságot, majd egy V4 verseny következett. A Leveleki tó méretei miatt már EB rendezésre is alkalmas volt, sőt a szervezők világbajnokságot is szeretnének a megyébe hozni. 

- Jövőre újabb EB futamot szeretnénk rendezni, és ha az is hasonlóan jól sikerült, akkor egy világbajnoki futam házigazdái szeretnénk lenni. Ez a legmagasabb cél, melyet kitűztünk magunk elé - mondta Mikucza Tamás főszervező.  

A nemzetközi szövetség képviselői elégedettek voltak a szervezéssel. Összesen több mint 120 versenyző állt rajthoz az EB futamon. 

- Sikeres volt a rendezvény,  sokkal több résztvevő volt, mint Portugáliában, ott 85.en neveztek. A szövetség is és mi is szeretnénk újból házigazdák lenni, ehhez a pénzügyi hátteret kell megteremteni. Egy-egy ilyen nemzetközi verseny viszi a város hírnevét, és üzletileg is jó vállalkozás, mint sportturisztikai esemény - mondta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. 

A magyar versenyzők remekül szerepeltek, a 31 fős válogatottból 29-en kvalifikálták magukat a döntőre, Heller Krisztián és Szabó Barnabás pedig meg is nyerte kategóriáját. Utóbbi címvédőként állt rajthoz, és az első futamon, Portugáliában is ő győzött. Összesen kilenc érmet szereztek a magyarok.