Iskolai Közösségi Szolgálat – Kiváló minősítést és díjat kapott a Kölcsey Gimnázium

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium elnyerte a „Kiváló iskolai közösségi szolgálatot teljesítő iskola” díjat. A 2020-as országos elismerést ma vette át az intézmény nevében az iskola igazgatója és a szolgálatot koordináló igazgatóhelyettes. Az 500-nál is több tanuló nevében a diákönkormányzat képviselői is jelen voltak az ünnepségen.

„Ki magáért fárad, gyakran csalatkozik, ki lelke erejét hazájának szenteli, annak tettei előbb-utóbb sikerrel koronáztatnak meg.”

A Kölcsey gimnáziumban a névadó gondolatait idézte egy diák, a közösségi szolgálatot elismerő díj átadóján. Ahogy fogalmazott, jó megtapasztalni, hogy milyen a való élet, azt, hogy van élet az iskola falain kívül is, és milyen emberekkel együtt dolgozni. Nos, ez a lényege az iskolai közösségi szolgálatnak, melyet 50 órában teljesítenek érettségi előtt a diákok. Szerencsés esetben értékes és hasznos tapasztalatot gyűjtenek a fiatalok.

„Nekem teljesen pozitív tapasztalataim vannak. Diákszemmel és a saját bőrömön is tapasztalva kezdetben ez egy nyűg, és szinte lehetetlen feladatnak tűnik, de amint elkezdjük, ráérzünk az ízére, és nagyon megszeretjük a közösségi szolgálatot. Én majdnem az összes 50 órámat az állatparkban végeztem. Pozitív emlék, és nagyon jó tapasztalatokat gyűjtöttem. Van egy kedves ismerősöm, aki a közösségi szolgálat keretében döntötte el, hogy felnőtt korában mit szeretne majd dolgozni” – mesélte Szamosszegi Réka, 12. osztályos diák.

Példaértékű, ahogy a Kölcsey gimnáziumban szervezik és értékelik a közösségi szolgálatot.

Ők szerezték a legtöbb pontot, melyet az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Pedagógus Kar összegez, bizonyos mutatók szerint. Így döntöttek a díj odaítéléséről.

„Bevezettek egy új és eddig más intézményben nem tapasztalt jó gyakorlatot, melynek segítségével érdekesebbé és mérhetőbbé, kontrollálhatóbbá tették ezt a szolgálatot, amit leginkább a 9-10.-es diákok végeznek, hogy találkozzanak a társadalom különböző rétegeivel. Ezt a kapcsolatot a személyi és önismeretük fejlődése során tudják majd később kamatoztatni” – fogalmazott Iszák Tibor, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökhelyettese.

A Kölcsey gimnázium valamennyi diákja részt vesz a közösségi munkában – a szabály szerint. A kilencedik évfolyamon már tájékoztatják a gólyákat kötelező feladataikról, de később sem engedi el kezüket a szolgálatot koordináló igazgatóhelyettes. Folyamatosan tartja a kapcsolatot a tanulókkal. 

„A közösségi szolgálatot a jogszabály szerint le kell zárni, ez pedig korábban egy hagyományos papír alapú teszttel történt. Most már ezt is online teszttel végezzük, egy Google kérdőívvel, ahol visszajelzést adnak a diákjaink arról, hogy mi volt ebben a közösségi szolgálatban a kiemelkedően jó. Mi az, amit javíthatnánk rajta. A kérdések? Melyik volt a legjobb hely, ahol teljesítették a szolgálatot, mit kellene javítani azzal a szervezettel, mi volt a kedvenc tevékenységük, melyiket érezték igazán hasznosnak” – tájékoztatott dr. Czakóné Olesnyovics Veronika, a Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese.

Az iskolai évkönyvben összegzik a kiemelkedő munkát. Szólni érdemes arról, hogy még a pandémia alatt is adományokat gyűjtöttek a fiatalok, és segítő szervezeteket támogattak. Az eredmények igazolják, hogy ezt a jó gyakorlatot érdemes lenne más iskolákban is meghonosítani!