Van még az a hely, ahol a tejet kupával mérik, a házi libacomb spóron sül, a kenyereskocsi hetente kétszer jár és ahol a madárcsicsergés hallgatása mellett már csak az lehet jobb, amikor egy nyári kora este, mezítláb sétálva megérezzük a földutak homokjának meleg puhaságát. A Nyíregyháza közeli bokortanyákban jártam...

Gyakran visszaemlékszem a gyerekkori vakációkra, amikor rendszerint egy hetet anyai nagymamámnál töltöttem a Nyíregyházától 15 kilométerre található Bájibokorban. Azóta nem ittam olyan finom vizet, mint amilyet az udvar közepén található ásott kútból nyertünk, de a pitvar kemencéjében sült kenyér illatát is nehezen tudom elfelejteni. A mozgó bolt és a kenyereskocsi érkezését mindig valóságos csődület kísérte, de az is nagy napnak számított, amikor Karcsi bácsi, a postás egy héten egyszer hírt hozott a faluból. Azóta a tanyavilágnak nemcsak a felépítése, de a népessége is változott. Egyre több a lakatlan ház, és mind nagyobb méretekben terjeszkednek a szántóföldek is. Újtelekbokor, Mohosbokor és Rókabokor. Néhány órára ugyan, de letértem a városba vezető útról...

„A VÁROSI ÉLETET NEM ISMEREM”

A 89 éves Vári János születése óta Újtelekbokorban él. Azt mondja, 1927 óta csak annyi változott, hogy ő maga megöregedett.

– Minek költöznék el? Itt jobb, mint a városban. Nagyon ritkán, ha elmentem oda, mindig csak Trabantzúgást lehetett hallani. Autók szaladgálnak éjjel-nappal, itt meg legalább csend van. Én a városi életet nem ismerem, egy hónapban egyszer, ha bemegyek. A tanyára már nem nagyon költöznek fiatalok, inkább elfele mennek az emberek. Ráadásul egyre több az üres ház, amikbe sajnos már nem költözik senki sem.

A FEJŐSTEHÉN IS KIÖREGEDETT

– Volt nekünk fejőstehén, de kiöregedett és le kellett adni. Azóta minden héten kedden és pénteken a kövesút mellé járok egy emberhez, neki van egy csomó tehene, és tőle hozok mindig egy-egy kupa tejet. Régen sok jószágunk volt, disznó, tehén, tyúk. Azokat neveltük és piacra hordta az asszony fiatal korában. Most már csendesen telnek a mindennapjaink. Hogy meddig lesz tanyavilág? Nem tudom. Mi kiöregszünk, a fiatalok pedig elköltöznek...

„IDE NEM JÖN BUSZ”

Mohosbokorba egy darabig aszfaltos úton haladok, de azt lassan felváltja a zúzottköves, majd a földút. Nincs zaj, füst, csak madárcsiripelés, csodálatos táj és véget nem érő pusztaság. Igazi örömet jelent az ott élőknek az arra tévedt „idegen”, hiszen mint ahogy Papp Katalintól is megtudom, kevesen járnak arra, nyaranta is csak a „dinnyések” megjelenésével szokott megszűnni egy időre a hatalmas csend.

– Nagyon szeretek itt élni, igaz, ide még a busz se jár be és Rókabokorba kell minden reggel kibicikliznünk 3 kilométert. Mindennap bemegyünk a városba, mert ott dolgozunk. Ha esik a hó vagy az eső, az megnehezíti a közlekedésünket, de mindig megoldjuk valahogy. Most nagy itt a csend, de nem sokáig, mert megjelennek a dinnyések és akkor lesz mozgás. Egyébként senki nem jár erre, még a mentő is el szokott tévedni. A munkahelyemen sem tudják elképzelni, hogy hol lakhatok. Nehéz az élet a tanyavilágban, de nem költöznék be a városba, ott túl nagy a nyüzsgés. Többször elterveztem már, hogy elmegyek, de végül mindig itt maradok. Valami ide köt. A csend, a nyugalom és a csodálatos táj.

„PETRÓLEUMLÁMPÁVAL VILÁGÍTOTTUNK”

Gerliczki Mihályné, Ilona néni 1948-ban költözött Rókabokorba. Azt mondja, azóta sok minden megváltozott, másként nézett ki a tanya is. Mindenkinek volt tehene, libája, a busz még nem járt be, nem volt kövesút és a villany sem volt bevezetve: petróleumlámpával világítottak.

– Most már van rendesen buszjárat, a posta is mindennap jön és a kenyereskocsi is hozza a friss péksüteményeket hetente kétszer. Sajnos már egyre kevesebb itt a tősgyökeres rókabokori lakos. Az öregek elhalnak. Nagyon sok már az üres ház, de szerencsére Rókabokor közel van a városhoz és vannak, akik kiköltöznek ide. A legtöbb helyen cserépkályhával fűtenek, én sem vezettem be a gázt. A városba már nagyon ritkán megyek be, gyenge vagyok hozzá, meg bevásárolnak nekem a gyerekek és nincs hiányom semmiben. Mindig tanyavilágban laktam, dolgoztunk, tanultunk. Nagyon szeretek itt élni.

Újtelekbokor, Mohosbokor, Rókabokor. Csak három bokortanya azon elszórt szigetek közül, ahol csend és béke honol, és ahol a város zaja helyett a madarak csiripelését lehet hallgatni. A közlekedés nem olyan, mint a nagyvárosokban, sok helyen nincs bevezetve a víz és cserépkályhával fűtenek, de az ott élők így boldogok. A villogó reklámfelületek, na meg persze a Trabant zúgása nélkül...

Bruszel Dóra