Edith és Marlene, Janikovszky-est, Körhinta, majd idén januárban a Testről és lélekről nyíregyházi vetítését láthatta a közönség a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytérben, melynek üzemeltetője a Móricz Zsigmond Színház. A többfunkciós intézményben készülnek a tavaszi szezonra. Megéled a moziterem. Nőnapi musical estre várják a közönséget a rendezvényterembe, majd március második felében Grecsó Krisztián könyvbemutatója lesz.
A Benczúr és a Bessenyei teret öleli körbe Nyíregyháza Kulturális Negyede. A szabadtéri színpad, a felújítás előtt álló, másfél évszázadnál is korosabb Jósa András Múzeum. A Szent Atanáz Hittudományi Főiskola, a nyár elején nyíló Görögkatolikus Egyháztörténeti Múzeum, a Kállay-ház, a Móricz Zsigmond Színház, és a szomszédságában tavaly nyáron indult Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér. Az egykori Lovassági Laktanya, majd gőzfürdő és csendőriskola épülete az utóbbi évtizedekben Helyőrségi Művelődési Otthon volt. 2019 végén aztán elindult a felújítás, és megépült az újabb kulturális attrakció Krúdy városában, Nyíregyházán.
„A Szindbád épületébe belépve, az aulát meghatározó glóbusz fogad minket, amely rögtön a shakespeare-i és maga a színház világának az atmoszférájába varázsol. A kiállítótérben a lépcsőkön felvezetve egy idővonal fogad minket, ahol a történeti koroknak a jellegzetes színházi épületeit, alkotóit, előadóit láthatjuk a falakon. Ha feljövünk az I. emeletre, az arcképcsarnok és a fotóképek mellett talán az épület legérdekesebb attrakciója, a 3D-s moziterem vár minket” – dicsekedett a szenzációkkal Tamás Attila, a Móricz Zsigmond Színház produkciós vezetője.
Természetesen Szindbád filmmel, majd a Körhintával, mai és egykori art mozival. A külön, ebbe az épületbe tervezett színházi tapéta a háttere Szophoklész színháza, vagy Bayreuth és Wagner opera művészetének, a hazai és nemzetközi színházi világ kiválóságainak. A Szindbád épületének szinte minden tenyérnyi felülete, installációja színházi idézetek, jelképek, portrék és emlékek gyűjteménye.
„Az emeleten két érdekes, digitális installációt láthatunk. Az egyik egy VR szemüveg, amellyel előadóművészeti képességeinket lehet kipróbálni, és természetesen a virtuális közönség tetszésével vagy nem tetszésével jutalmazza. A másik érdekesség egy öltöztetőtükör. Egy green box felület elé állva különböző korok ruháit, vagy akár egy shakespeare-i jelenet hátterét is magunk mögé tudhatjuk, amiről egy nagyon jó minőségű fotó készül” – szólt a részletekről Tamás Attila.
Az emeleten pódiumszínpad is van, klasszikus irodalmi és zenei estek előadására. A szabad téren fedett nyári színpad épült, ami szintén kamaraelőadások helyszíne lehet. Hamarosan elkészül a tavaszi-nyári programterv. Egyelőre csupán annyi bizonyos, a Móricz Zsigmond Színház művészei és neves hazai előadók fogadják a közönséget. Március 8-án Gulyás Attila musicalestje, majd 17-én a Valami népi című könyv bemutatója Grecsó Krisztiánnal.