Ilyen az élet a Nagybanin reggel hatkor! Egyelőre több az eladó, mint a vásárló!
Egyelőre több az eladó.

Mint ismert, a koronavírus veszélyhelyzet miatt a Tokaji úti Használt- és iparcikk piacot határozatlan időre bezárták. A NYÍRVV Nonprofit Kft. tulajdonában és üzemeltetésében lévő piacokon egyelőre így kizárólag zöldség, gyümölcs, virág és élelmiszer forgalmazását engedélyezik. Képriportunk következik. (Lent galéria nyílik)

A Nagybani és zöldségpiac április 1-től hétfőtől szombatig 4 és 12 óra között fogadja az eladókat és vásárlókat. Azonban, mint minden másra, a piac forgalmára is rányomta bélyegét a koronavírus-járvány. Az eladók ma reggel arra panaszkodtak, hogy mióta életbe lépett a kijárási korlátozás, láthatóan kevesebben mozognak a Tokaji úton. Egyelőre többen vannak eladók, mint vásárlók.

Általában kedden és csütörtökön van nagyobb piac, de ez nem azt jelenti, hogy akkora lenne a forgalom, mint régen. Itt állunk a hidegben is és várjuk, hogy jobbra fordul majd a helyzet. Reggelente általában négy vásárlóm szokott lenni, ami nagyon kevés ahhoz képest, amennyi korábban volt. Egyértelműen érződik, hogy nem jönnek a külföldiek, akik egyébként mindig sok árut elvittek tőlünk. Egyelőre csak reménykedni tudunk, hogy hamarosan minden a régi kerékvágásban folytatódik majd tovább.

 

Kapcsolódó galéria

Hajnal a Nagybani piacon