Így még nem láthatták – Rendhagyóan Szervét Tiborral a Bencs Villában

Így még nem láthatták – Rendhagyóan Szervét Tiborral a Bencs Villában

A Thália Színház művésze ezúttal nem a színészetről, hanem a testről, lélekről és szellemről beszélt az érdeklődőknek.

Arra kereste a választ, hogy saját gondolataink, érzéseink mennyiben segítenek hozzá az élet megismeréséhez, hogyan tud az ember saját rossz szokásaiból kikecmeregni.

Témája középpontjába a gondolkodást helyezte. Elmondása szerint, az ő életében is adódott olyan válság, mely arra sarkallta, hogy jobban foglalkozzon az önismerettel. Éppen ezért coach képzést végzett és meseterápiát tanult.

Szerinte, mivel egészen pici korban ki vagyunk szolgáltatva azoknak a felnőtteknek, akik körülvesznek minket, minden létező minta, amelyet a szüleinktől vagy a szülő típusú emberektől kapunk, ellenállhatatlanul megjelenik az életünkben, egyfajta „programként”.

A művész egy népmesével is megajándékozta a közönséget, hiszen ahogy elmondta a mesék nem csak a gyerekeknek szólnak. Rendkívül erős érzelmek vannak bennük megfogalmazva, melyeket hosszú évszázadokon/évezredeken át csiszoltak és adtak át szájról-szájra, generációról-generációra, hogy az embereknek segítsenek megbékélni az élethelyzeteikkel.

Létezik szerinte egy „hatos fogat”: vágy, vélemény, gondolat, cél, szándék és akarat, melyek közül a vélemény a legveszélyesebb az ember számára. Ez ugyanis egy olyan reflex, amely a valódi energiánkat, pszichés erőnket leköti. Így nem marad erőnk az örömteli érzéseink megélésére, melyek pozitív energiával hatnak életünkre. Azt tanácsolta, tegyük félre a telefonokat, közösségi oldalakat és ne spóroljunk azokkal a pillanatokkal, amelyekkel önmagunkra figyelünk.

Végül egy idézettel zárta a rendhagyó estet:

Vándor, a te lábnyomod az út, és semmi más,
Nincs út, az úgy születik lépteid nyomán.

A jövő héten Für Anikó érkezik verses estjével, majd június 25-én Borkóstolással egybekötött beszélgetésre várják az érdeklődőket.

 

Forrás: Bencs Villa