A népmese napján tartották az I. Őszi Meseegyetemet Nyíregyházán. A szervező Magyar Népmeséért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete várta az érdeklődőket a konferenciára, amelynek célja a magyar népmese egyedülálló világának őrzése, népszerűsítése és társadalmi elfogadottságának erősítése.
Talán mindenkinek ismerősek a Magyar népmesék rajzfilmsorozat kezdő dallamai és egyből emlékeznek rá. A kis gömböc, A csillagszemű juhász vagy A rátóti csikótojás – több generáció is ezeken a történeteken nőtt fel, a tanulságos meséknek fontos szerepük van.
A mese szerepe
A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos a meseolvasás, hogyan tudják a történetek fejleszteni a gyerekek fantáziáját és képzelőerejét. Még a mesékben szereplő gonosz figurák sem félelmet keltő hatással rendelkeznek, sokkal inkább segítik őket a negatív érzelmek megértésében és azok megoldásában. A különböző történeteken keresztül pedig olyan témákról is egyszerűbb beszélgetni a gyerekekkel, amelyekről máshogy nem tudnának. Egy jó mese tanít, szórakoztat és leköti a hallgatóságot – ezek a jellemzők a magyar népmesékre is igazak.
I. Őszi Meseegyetem
A magyar népmese egyedülálló világának őrzése, népszerűsítése és társadalmi elfogadottságának erősítése a célja az első alkalommal megszervezett Őszi Meseegyetemnek. Az érdeklődés rendkívüli volt, sok hallgató szeretett volna részt venni a kilenc előadásból álló rendezvényen. Az egyik szervező, a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézete két szakot gondoz, az óvodapedagógus és a tanító szakot, ezek mintatanterveiben számos tantárgy van, ami a meséhez kapcsolódik.
„Ilyen például a beszédművelés tárgy, ennek keretében a mesefelolvasás, ezt gyakoroljuk. Miért van erre szükség? Alsó tagozatban olvasásórákon a gyerekek szövegeket dolgoznak fel. A szövegfeldolgozásnak egyik alapvető lépése a mese bemutató olvasása és ez minta a gyerek számára. Az igényes, élményszerű előadásmód, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését és fenn is tartsa az érdeklődést. A másik, az óvodapedagógus és a tanító szakos hallgatóknak mi felajánljuk a mese és gyermek speciális ismeretkört, és ezen az ismeretkörön belül három féléven keresztül három tantárgyat hallgatnak” – nyilatkozta Imre Rubenné, a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézet igazgatója.
Az egyik a mesemondás elmélete és gyakorlata, erre épül a mesepedagógia tárgy, ahol a módszerekkel és eszközökkel is megismerkednek a hallgatók. Végezetül van egy alkotó-fejlesztő meseterápia című kurzus, itt a művészetek terápiás lehetőségeit sajátítják el. Ezzel a tudással az intézményből kilépve óvodai foglalkozásokon és a tanítási gyakorlatokon saját tervezeteiket is alkalmazhatják – tette hozzá az intézetigazgató.
Nagy volt az érdeklődés
„Az óvodapedagógus hallgatóink száma ebben az évben csökkent, de egy évfolyamon eddig általában olyan 100 fő volt, most pedig 60 fő van. A nappali tagozatos hallgatóink száma mindig kevesebb, mint a levelezősök száma, többen a képzés közepén is váltanak és levelezősként folytatják. Konkrét számot most nem tudok mondani, hogy mennyi hallgatónk van, de szerencsére érdeklődnek és szeretik ezeket a szakokat a hallgatóink” – mondta az intézetigazgató.
A Nyíregyházi Egyetemen első alkalommal szervezte meg a Magyar Népmeséért Alapítvány és az Óvó- és Tanítóképző Intézete a rendezvényt, de a tervek szerint hagyomány lesz a programból a következő években.