HUN-IOR Kupa – 600 résztvevő érkezik
Nemzetközi utánpótlás tornát rendez a jövő héten a megyei kézilabda szövetség. A tornán 4 korosztályban 30 csapat közel 600 játékosa méri össze tudását.

A megyei kézilabda szövetség új vezetése utánpótlás tornák rendezését tűzte ki célul megalakulásakor. Egy éve a Szabolcs Kupát szervezték meg gyerekeknek, a jövő hét végén pedig egy rangos nemzetközi tornát tartanak a megyében.

– Több mint 600 gyerek vesz részt a tornán, és szeretnénk hagyományt teremteni a rendezvényből. Már felvettük a kapcsolatot lengyel, osztrák és cseh együttesekkel, így a részt vevő országok számát is szeretnénk gyarapítani – mondta dr. Teschmayer Gábor, a megyei kézilabda szövetség elnöke.

A csapatok közül 13 külföldi, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából érkeznek együttesek, akik a megyebeli utánpótlás csapatokkal találkozhatnak. A rendezvény jól szolgálja a csapatok felkészülését.

– Óriási élmény a gyerekeknek, ha nemzetközi tornán vehetnek részt. Összemérhetik erejüket a külföldi játékosokkal, és sokat tanulhatnak szakmailag az edzők is. Mindenképp segítség az I. HUN-IOR Kupa, hogy az együttesek felkészüljenek a korosztályos bajnokságokra – mondta Márkus Gabriella szakmai koordinátor.

A tornák selejtezőit február 7-én, szombaton a megye 7 városában rendezik, a döntőkre és a helyosztókra másnap Nyíregyházán kerül sor.

Dankó L.