Ismét meghirdette a Hulladékért virágot akcióját az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., a nyíregyházi és a mátészalkai hulladékudvarokban várják a lakosságot a következő két hétben. Ezeken a helyszíneken a különválogatott papír-, műanyag, fém csomagolási hulladékért, valamint italos kartondobozokért utalványt vagy növényi hulladékból készült komposztot kapnak a résztvevők. A társaság ezzel is próbálja felhívni a figyelmet a szelektív gyűjtés hasznosságára.
Szinte egymást érték az autók itt, a Korányi Frigyes utcai udvarban, folyamatosan adták le a különválogatott hulladékot. Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Társaság hétfőn indította el az őszi Hulladékért virágot akcióját, a következő két hétben már 19. alkalommal várják a lakosságot.
Utalvány és komposzt két héten át
„Azt szeretnénk elérni, hogy minél több hulladék kerüljön be szelektíven akár ide, a hulladékudvarunkba, akár az ingatlanoknál található szelektív hulladékgyűjtő edényekbe, és minél kevesebb legyen az, ami a vegyes hulladékba, majd végül a hulladéklerakó depóniába kerül. Aki hoz be ide szelektíven gyűjtött hulladékot, például üveget vagy papírt, PET palackot, egyéb csomagolási műanyag hulladékot, azért cserébe vásárlási utalványt adunk vagy komposztot, amit a kiskertjében, balkonládájában használhat fel. A vásárlási utalványok beváltásának a lehetősége nagyon széles: fürdő, színház, állateledelbolt, könyvesbolt, több helyen beválhatók ezek az utalványok. Ez a lehetőség szeptember 11-től 23-ig tart, mind a három hulladékudvarban, tehát Nyíregyházán a Korányi Frigyes és a Kerék utcában, illetve Mátészalkán az Ecsedi úton” – nyilatkozta Éberhardt Gábor, az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Az akció célja tehát idén is a szemléletformálás, annak érdekében, hogy a lakosság minél inkább kedvet kapjon, ajándékutalványt vagy növényi hulladékból készült komposztot kapnak az ügyfelek.
Akciók, szelektív kezdeményezések
A tapasztalat azt mutatja, egyre népszerűbb a kezdeményezés, tavaly közel 200-an adtak le hulladékot az akció ideje alatt, nagyjából 15 tonna mennyiségben. Az ÉAK-nak több olyan kezdeményezése is van, amelyeket évről évre meghirdet. Ezek nemcsak a lakosság körében népszerűek, korábban például a Ne dobd ki az iskolatáskád nevű adománygyűjtő akciójuk Marketing Gyémánt Díjat is kapott, így országosan is elismerték a társaság munkáját. Nyíregyháza és a vármegye már évek óta része egy hulladékgazdálkodási programnak, ennek köszönhetően már minden családi ház rendelkezik egy 240 literes szelektív hulladékgyűjtő edénnyel, amelyet kéthetente, illetve havonta szállít el a társaság és a nyíregyházi válogatócsarnokában fajtánként külön válogatják és újrahasznosításra előkészítik. A szelektív hulladékgyűjtéshez így az infrastrukturális feltétel adott, már csak a lakosság segítségére van szüksége az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek. Aki pedig még többet szeretne megtudni ennek a fontosságáról, az látogasson el jövő hét szombaton a Kossuth térre, ahol idén is megrendezik a Szelektív Szombat nevű egész napos programot.