Hatalmas népszerűségnek örvend a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. saját online e-matrica-lekérdezője
Fotó: NÚSZ Zrt.

Egy hónap alatt közel egymillió alkalommal ellenőrizték a közlekedők ezen a felületen, hogy van-e autópálya-matricájuk, és az meddig érvényes.

A lekérdező elindítása jelentősen csökkentette az ilyen tartalmú ügyfélhívások számát is a NÚSZ Zrt. Call Centerében – olvasható a társaság közleményében. A NÚSZ január közepén indította el a szolgáltatást, a felületen csak az első napon mintegy 300 ezer matricaellenőrzés történt. A társaság fejlesztése egy újabb lépés a digitalizáció és az ügyféligények minél magasabb szinten történő kielégítése irányába, az első hónap tapasztalatai alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hozzávetőlegesen 50 százalékkal esett vissza a Call Centerben az ilyen tartalmú hívások aránya az előző év ugyanezen időszakához képest. Ennek köszönhetően növekedett a más típusú ügyfélmegkeresések kezelésére fordítható humán erőforrás. Az új szolgáltatás elindítása az online vásárlásokra is pozitív hatást gyakorolt, 50 százalékkal több e-matricát vettek a közlekedők, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban – írja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.