Győzelmekkel folytatódtak a bajnokságok

Az  Észak-keleti Területi Baby I. Bajnokság  újabb fordulójában hazai közönség előtt fogadta a debreceni CPVSE, korosztályos első és második csapatát az Aqua Se. A két mérkőzésen összesen, kétszer annyi gólt dobtak a Nyíregyháziak, mint az ellenfeleik és továbbra is veretlenek a bajnokságban.

- A délelőtti mérkőzésen Debrecen első csapatával izgalmas mérkőzést játszottunk. Nagyon jól kezdtünk, és még jobban hajráztunk. A mérkőzés középső szakaszában viszont elég figyelmetlenül, sok hibával vízilabdáztunk, és a jól felkészített ellenfél ezt ki is használta. Az utolsó negyedben viszont ellenállhatatlan hajrával a 2 gólos hátrányból 4 gólos előnyt pólóztunk össze. A délutáni meccs könnyebbnek ígérkezett, így kipróbálhattuk a jövő évi baby csapatot. Nagyon lelkesen, támadó szellemben játszottunk, és magabiztosan hoztuk a mérkőzést.- mondta Éder Zsolt utánpótlás edző. 

- Az Országos Bajnokságban idegenbeli mérkőzések vártak a csapatainkra, Budapesten a Póló Academy gárdájával csapatunk össze. A forgatókönyv hasonló volt az előző héten látottakhoz, a gyermek csapat szoros csatában kikapott, míg a serdülők és az ifik megnyerték a mérkőzéseiket. Nagyon sok beteg, hiányzó volt, de akik vízbe ugrottak, ők hatalmasat küzdöttek és megérdemelték a három-három pontot. E hétvégén pihenő lesz az OB-ban, taktikai elemekkel készülünk a következő meccsekre a városi uszodában, mely továbbra is biztosítja a megfelelő edzésmunka elvégzéséhez a lehetőséget - értékelt Rudik Máté az AQUA Sportegyesület OB másodedzője.